back to top
KezdőlapFormula 1Kubica kézsérülése már nem tényező

Kubica kézsérülése már nem tényező

-

A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint Robert Kubica karsérülése már nem tényező a versenyzésével kapcsolatban, bár hozzátette, hogy mikor a lengyel versenyző 2017-ben először ült vissza Forma-1-es autóba, még nem állt készen egy versenyzői ülésre.

A lengyel kedvenc tavaly már a Williams közvetlen közelében töltötte a szezont, idén pedig már versenyezői ülést kap, a csapat abszolút újonca, George Russell mellett.

„Technikai szempontból sosem egyszerű kiválasztani a versenyzőket.” – mondta Lowe a Motorsport.comnak.

Azt is elmondta, hogy véleménye szerint jó döntés volt, hogy tavaly még nem adtak versenyzői ülést Kubicának.

„Nagyon gondosan átgondoltuk a folyamatot és Szergejt (Szirotkin) választottuk. Úgy hiszem, ez volt a jó döntés. Szerintem akkor még Robert nem tudta volna a legjobb formáját nyújtani. Szerintem ez kicsit csalódást keltő volt számára 12 hónapon át, de szerintem 12 hónappal később már jobban ismerjük őt, jobban láthatjuk, hogy miként tud közreműködni, hogyan tud teljesíteni.”

„Most 100%-ig elkötelezettek vagyunk George (Russell) és Robert mellett, és ha mi elköteleződünk, és ők 100%-ig a program részei lesznek, és együtt dolgozunk, ők is dolgoznak az autón, akkor összeáll a dolog, és meglátjuk, hova visz minket.”

Lowe pedig hangsúlyozza, hogy Kubica kézsérülése már egyáltalán nem okoz problémát.

„Ez egyértelműen olyasvalami, amit meg kellett fontolnunk a választásnál, mert nem lehet úgy tenni, mintha ez nem lenne probléma, vagy potenciális probléma. De meghoztuk a döntésünket és biztosak vagyunk benne, hogy Robert abszolút első osztályú és készen áll arra, hogy visszatérjen az F1-be. Már nem gondolok erre (Kubica kézsérülésére), ez már nem tényező. Robert a versenyzőnk, 100%-ig kompetens, 100%-ig elkötelezett, mi is 100%-ig elkötelezettek vagyunk.”

„Talán más, külsős emberek előjönnek ezzel, de mi nem foglalkozunk vele.”