back to top
KezdőlapFormula 1Renault: Csökkenhet az élmezőny előnye az új szabályok miatt

Renault: Csökkenhet az élmezőny előnye az új szabályok miatt

-

A Renault-nál úgy vélik, a 2019-es szabályváltoztatások jobban összefogják rántani a mezőnyt, ezzel a top 3-as csapat előnye csökkenhet a középmezőnyben autózó istállókhoz képest.

A Formula 1-es alakulatoknak új koncepciók szerint kell tervezniük az aero elemeiket, köszönhetően az idén bevezetett reguláknak. A változtatások közül a legszembetűnőbb az első szárnyak leegyszerűsödése lehet, amitől azt várják, hogy könnyebbé teszi az előzéseket.

A Renault ügyvezető igazgatója Marcin Budkowski szerint ezek a módosítások jobban visszafogják vetni a Mercedest, a Ferrarit és a Red Bullt, mint a többi csapatot.  A szabályváltoztatások miatt, jócskán vesztettek a leszorítóerőből az istállók, amit Budkowski így értékelt:

,,Nem fogom megmondani, hogyan is állunk most, ám az elején sokat veszítettünk a leszorítóerőből az előző konstrukcióhoz képest. Azt nem tudom, hogy a többieknek mekkora ez a veszteség, de a személyes véleményem szerint, a nagyobb csapatok, a jobb csapatok többet buktak. Ez azért lehetséges, mert nekik gyorsabb autójuk volt, ezért jobban tudták optimalizálni a konstrukciójukat. Ugyanakkor meg vannak a felszereléseik és az erőforrásaik ahhoz, hogy ezt a visszalépést csökkentsék.”

,,Nehéz megmondani, hogy ki esett vissza, és ki lépett előre. Megérzéseim szerint a különbségek csökkentek a top 3 és a többi csapat között, ugyanis a szabályváltozások, nagyobb megszorítást eredményeztek, mint korábban. Kevesebb lett a teljesítmény, ami rendelkezésre állhat.” –nyilatkozta Budkowski

A Renault negyedik helyen végzett tavaly, ami a középmezőny legjobbjává emelte őket, és azt remélik, hogy idén közelebb kerülhetnek az él csapatokhoz. Budkowski viszont tudja, egy tél alatt nem lehet behozni teljesen azt a lemaradást, amit felhalmoztak.

,,Ha megnézzük, tavaly a különbség 1,5 másodperc körül mozgott, amit egy tél alatt lehetetlenség ledolgozni. Most, már vannak szabályváltoztatások, amik hatással lesznek az erősorrendre. A változtatások, amik az autók elejét érintik, egy-két csapat teljesítményét vagy megbízhatóságát visszavethetik, előfordulhat pár olyan tényező az egyenletben, amit nem tudunk irányítani.”

,,Szeretnénk eddigi legjobb konstrukciónkkal előállni, a legjobb munkát végezni a szabályok tekintetében, megcsinálni a házi feladatot és elérni a céljainkat, ugyanakkor az erősorrendet a relatív teljesítmény fogja meghatározni. Ha elérjük a célunkat a teljesítmény tekintetében, akkor csökkenthetjük a hátrányunkat, és ha esetleg lesznek olyanok akik, nem végeznek jó munkát, az kecsegető lehetőséget kínálhat a számunkra.”