back to top
KezdőlapFormula 1Brown: A McLarennek megbízhatóbbnak kell lennie a téli teszten

Brown: A McLarennek megbízhatóbbnak kell lennie a téli teszten

-

A McLaren változtatott a filozófiáján a holtszezon során annak érdekében, hogy ne történjenek meg velük azok a műszaki hibák, amik tavaly év elején sújtották őket.

A csapatfőnök, Zak Brown elmondása szerint a wokingiak máshogy csinálnak néhány dolgot a jobb felkészültség érdekében. Tavaly a teszteken a McLarent csak a lista alján találhattuk meg a megtett távolság szerint. A 2127 kilométerüknek a Mercedes és a Ferrari is több, mint kétszeresét teljesítette.

„Végeztünk néhány mérést, hogy felülkerekedjünk ezen” – mondta Brown. „Folytatjuk a fejlesztést, mint ahogy minden csapat.”

A tavalyi megbízhatósági problémák az autó fejlesztésére is hatással voltak, ismerte be Brown.

„Az egyik, de nem egyetlen oka annak, hogy nem tudtunk elég gyorsan fejleszteni az az, hogy megbízhatósági problémák hátráltattak. Ahelyett, hogy az autó kamionról való legurulásakor egyből a teljesítményre koncentrálhattunk volna, a kerékanyával és túlmelegedéssel kapcsolatos problémákat kellett megoldanunk. Ekkor tehát el kellett felejtenünk egy időre a teljesítményt és a megbízhatóságot kellett előtérbe helyezni.”

„Úgy gondolom, a csapat remek munkát végzett tavaly a megbízhatóság terén a tesztek és az első nagydíj között, mert Ausztráliában mindkét autóval pontot szereztünk. Nem olyan volt a helyzet, mint Spanyolországban. Szerintem most jobb pozícióban vagyunk a teljesítmény és megbízhatóság terén a téli tesztek előtt.”