back to top
KezdőlapTouring CarWTCRKevin Ceccon marad a Team Mulsanne tagja!

Kevin Ceccon marad a Team Mulsanne tagja!

-

Újra aláírt Kevin Ceccon a Team Mulsanne istállóhoz, így a 2019-es WTCR-ben ő vezetheti az egyik Alfa Romeo Giulietta TCR-t. A bejelentést követően így nyilatkozott Ceccon:

„Nagyon izgatottan vártam a bejelentést. Reméltem, hogy egész évre szerződtetnek a tavalyi jó eredményeim miatt, de az életben sosem tudhatjuk, hogy mi következik. Azt kell hogy mondjam, hogy Michaela és a teljes Romeo Ferraris csapat egyértelművé tették és kifejezték azt, hogy együtt dolgozunk tovább, ami megnyugtató.”

A 25 éves pilóta öt fordulón volt ott 2018-ban a túraautó világkupán, Gianni Morbidelli helyére került, és Japánban győzelmet is szerzett. Erről így vélekedik:

„Amikor 2018-ra visszatekintek, és hogy mit értem el, az az érzésem, hogy idén egyik csapat lehetünk az élmenők közt, persze nem érdemes alábecsülni a mezőnyt. Igyekszem jól elkapni a fonalat már az elején, és jól szerepelni a pályán.”

A csapat adós még Ceccon csapattársának a kilétével, legkésőbb a hivatalos tesztek előtt lehet majd ezt biztosan tudni, ami majd március 28-29-én lesz majd Barcelonában.

Michaela Cerruti csapatvezető is elégedett:

„Örömmel folytatjuk Kevinnel. Egy nagyon nehéz pillanatban érkezett hozzánk tavaly, de együtt olyan eredményeket értünk el, amire sokan nem számítottak. Célunk az, hogy folytassuk egy ilyen sikeres versenyzővel, aki egyből felvette a ritmust és képes volt mindenkit motiválni a csapatban. Biztos vagyok benne, hogy Kevin egyre nagyobb tapasztalata, illetve a fejlesztéseink kifizetődőek lesznek a téli szünet alatt, és egyből versenyképesek lehetünk, már a szezonnyitón.”