back to top
KezdőlapFormula 1Räikkönen elégedett volt az első Alfa Romeos tesztje után

Räikkönen elégedett volt az első Alfa Romeos tesztje után

-

Az Alfa Romeo idei autója is túl van a bejáratáson, ugyanis a csapat finn pilótája, Kimi Räikkönen a tegnapi nap folyamán pályára vihette a csapat idei konstrukcióját Fioranoban. 2007 világbajnoka 33 kört tett meg a mindössze 2.997 kilométer hosszú pályán.

Ezzel meg is tette azt a megengedett 100 kilométert, amit minden egyes csapat megtehet a filmezős napjai során. A finn autójának eléggé érdekes volt a festése, ugyanis az autó Valentin napi színekben pompázott. Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint a csapattagok nagyon élvezték a tesztet és egy pozitív napon vannak túl.

„Ez volt az első tesztünk a 2019-es konstrukcióval, azonban rögtön lehetett érezni a fejlődést,” – nyilatkozta elégedetten Vasseur. „Reméljük, hogy az autó a barcelonai tesztek során még jobb lesz. Minden emberünk a lehető legkeményebben dolgozik a gyárban a jó eredmények érdekében. A versenyzőink és a csapatunk is egyaránt tele van motivációval. Már alig várjuk az idei szezont, ugyanis nagy dolgokat szeretnénk elérni csapatként.”

A csapat új technikai igazgatója, Simone Resta, aki a Ferraritól érkezett az Alfához, elmondta, hogy a teszt során az új karosszériát is ellenőrizték, hogy a hétfői teszten már semmi meglepetés ne érje őket.

„Egy hosszú tél után nagyon örülünk annak, hogy pályára vihettük az új autót,” – véli a Ferraritól érkezett technikai guru. „A mai napon az aerodinamikai elemek, az autó beállítása és hűtése volt a középpontban. 33 kört tettünk meg annak érdekében, hogy megfigyeljük az autó viselkedését.

„A következő két hét, amit Barcelonában fogunk tölteni, nagyon sűrű lesz. A tesztek során szeretnénk tovább javítani az autó teljesítményén és megbízhatóságán,” – fejezte be a gondolatmenet Resta.