back to top
KezdőlapFormula 1Magnussen szerint sokkal könnyebb idén szélárnyékban autózni

Magnussen szerint sokkal könnyebb idén szélárnyékban autózni

-

A Haas pilótája Kevin Magnussen egyelőre pozitív tapasztalatokkal és véleménnyel rendelkezik az új aerodinamikai szabályokról és azok hatásairól.

A Forma-1-ben idén léptek életbe új aerodinamikai szabályok, amik magukban foglalnak nagyobb, egyszerűbb első szárnyat és nagyobb hátsó szárnyat is. Ezzel azt remélvén, hogy könnyebbé válnak idén az előzések, hiszen csökkenhet az autók mögötti légörvény, ami lehetővé teszi, hogy sokkal közelebb autózzanak egymáshoz a versenyzők.

A dán Kevin Magnussen pedig saját tapasztalataira alapozva úgy érzi, hogy a célt sikerült elérni, vagyis könnyebb a másik szélárnyékában autózni.

„Ma követtem egy autót szélárnyékban, és úgy éreztem, hogy sokkal jobb a helyzet.” – nyilatkozta a hétfői tesztnap után. „Nagyon sokszor hallottam azt – már akkor is, amikor az autó még csak a szélcsatornában volt – hogy semmi nem fog változni. Ma sokkal másabb volt követni egy autót, valójában tudtam őt követni. Érdekes lesz majd ezt látni.”

„Sokkal gyorsabb voltam, mint akit követtem, utol tudtam érni és meg is sikerült előznöm ugyanabban a körben. Tavaly két másodperccel kellett gyorsabbnak lennem, hogy megelőzzek valakit, de most teljesen más volt, sokkal jobb. Talán egy fél vagy egy kört voltam mögötte. Sokkal jobbnak éreztem, mint tavaly.” – tette hozzá.