back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc pótolná azt az időt ami tegnap elveszítettek az autó hibája miatt

Leclerc pótolná azt az időt ami tegnap elveszítettek az autó hibája miatt

-

Charles Leclerc reméli a Ferrarinak sikerül pótolni az elvesztegetett időt, amit a második barcelonai teszt első napjának első felében szenvedtek el. A monacói versenyző csak 29 kört teljesített délelőtt, ugyanis probléma akadt az autója hűtőrendszerével.

Megosztja az utolsó tesztnapokat a Ferrari versenyzői között, ami azt jelenti, hogy mind a négy napon, mind két pilótájuk autóba fog ülni. Kedden Leclerc kezdte a tesztelést, ám nem sok kört tudott megtenni az említett probléma miatt, délután pedig már nem ülhetett autóba, hiszen csapattársa Sebastian Vettel következett a megbeszéltek alapján.

,,Kevesebb kört tudtunk teljesíteni a tervezettnél, azonban biztos vagyok abban, hogy sikerül majd behoznunk az elvesztegetett időt a következő napokban. A pálya egy kicsit más volt, mint az első gyakorláson, ezért eltartott egy ideig, amíg alkalmazkodtam a körülményekhez.” –értékelte félnapját Leclerc.

Vettel délután már 78 kört tudott menni, ám ő is hozzátette, van hova fejlődniük.

,,Még mindig próbáljuk megérteni az autót, ezért különböző beállításokkal kísérletezünk. Délután információ szerzés céljából a szuper lágy keverékeket is kipróbálhattuk. Az elkövetkezendő napok fontosak lesznek a számunkra.” –nyilatkozta Vettel.