back to top
KezdőlapFormula 1Binotto: Leclerc és Vettel szabadon versenyezhet egymással, de ha kell, beállunk Vettel...

Binotto: Leclerc és Vettel szabadon versenyezhet egymással, de ha kell, beállunk Vettel mögé

-

Mattia Binotto még a Ferrari autóbemutatóján tett egy olyan nyilatkoztatott, miszerint a szezon kezdetén, ha kétes szituáció adódna, akkor a csapat Sebastian Vettelt fogja támogatni. Azóta többen is véleményt nyilvánítottak ezen kinyilatkoztatással kapcsolatban, Toto Wolff túl korainak titulálta a csapatsorrendről árulkodó szavakat, míg voltak olyanok is, akik okos húzásként tekintettek a svájci-olasz csapatfőnök egyértelműnek vélt állásfoglalására.

A tegnapi sajtótájékoztatón azonban Binotto elmondta, korábbi szavaival a játékszabályokat akarta meghatározni, és a szerepeket tisztázni, ugyanis úgy gondolja, hogy ha mindenki tudja a dolgát, az lesz a legjobb a Ferrarinak. Tehát, ha olyan szituáció adódna, ahol választaniuk kellene a két pilóta között, a szezon elején egyértelműen a tapasztaltabb versenyző felé hajlik majd a kezük, ugyanakkor a svájci-olasz szakember hozzátette: a két pilóta között szabad a verseny, a fent említett forgatókönyv csak bizonyos esetekben lép érvénybe.

,,Mikor már az elején meghatározod a játékszabályokat, akkor nem fogsz hibáznia, ha kétes szituációba keveredsz. Úgy gondolom, hogy az egyértelmű, hogy harcolhatnak egymással. Nem azt kértük Charles-tól, hogy lassítson le, vagy épp Sebastiantól, hogy gyorsítson. Mindkettőjükre szükségünk van, azt várjuk el tőlük, hogy próbálják meg a legjobb formájukat nyújtani. Ha kétértelmű szituáció adódik a szezon kezdetén, akkor a tapasztaltabb Sebastian mellé fogunk állni, ő már évek óta velünk van, nyert már világbajnokságokat, ő a mi bajnokunk.”

Binotto ugyanakkor hozzátette, a monacói pilóta teljesítménye a tesztek során bebizonyította, készen áll a Ferrarira és az új kihívásokra.

,,Charles jó versenyző, egy nagyon gyors pilóta. Itt Barcelonában azon volt a hangsúly, hogy megértse az autót, megismerje, hogyan dolgoznak a mérnökei és csapat.”

Leclerc valóban felvette a fonalat, a legjobb köre, csak egy századmásodperccel maradt el Vettel leggyorsabb idejétől:

,,Hasonló köröket autóztak. Úgy vélem ez is demonstrálja, hogy Charles mennyire jó és gyors versenyző. Ezt már tudtuk korábban is, már évek óta a Ferrari család tagja, és ezt bizonyította be tavaly a Sauber pilótájaként is. Nem hinném, hogy Charles ebből az aspektusból meglepetés lenne, azonban nem a barcelonai teszt fogja megmondani, hogy helyesen döntöttünk-e, majd kiderül ahogy haladunk előre a szezonban.”