back to top
KezdőlapFormula 1Ricciardo tagadja Horner vádját

Ricciardo tagadja Horner vádját

-

Daniel Ricciardo tagadja azokat a vádakat, melyekkel korábbi csapatfőnöke, Christian Horner illette. Horner szerint ugyanis az ausztrál versenyző azért igazolt át a Red Bulltól a Renaulthoz, mert tartott Max Verstappentől.

Horner ezen állítása hallható is lesz a Netflixen március 8-én debütáló „Formula One: Drive to Survive” című sorozatban.

„Az a meglátásom, hogy elszalad a harc elől.” – mondja Horner a felvételen.

„Biztos vagyok benne, hogy nem ő az egyetlen, akinek ez a véleménye, az emberek ezt akarják gondolni, vagy mondani.” – mondta Ricciardo az ausztrál EFTM weboldalnak. „Mindenkinek van véleménye.”

„A válasz nyilvánvalóan az, hogy nem, ez nem igaz. Imádom a jó csatákat. Ez rólam szólt, nem Maxról. Rólam szólt és számos oka volt. Az egyik, amit már többször elmondtam, és szerintem az emberek megértik, hogy öt évet töltöttem a Red Bullnál. Négy világbajnoki címet nyertek és én közvetlenül ez után érkeztem. Az első évben úgy láttam, hogy öt éven belül világbajnoki címet nyerek.”

„De nem így lett és sosem voltam hozzá kellően közel. Nem vagyok elkeseredve emiatt, de így történt.”

„Túl nagy volt már a kockázata annak, hogy ebben a környezetben csak frusztráltabbá válok, és nem akartam ilyen formán boldogtalan, keserű ember lenni amiatt, hogy hogyan kellett volna történnie, vagy bárcsak már 2013-ban csatlakoztam volna a Red Bullhoz.”

„Szóval ez nem Maxról szólt. De megértem, hogy az emberek talán ezt gondolják.”