back to top
KezdőlapFormula 1Horner: A versenyzőket ne az életkoruk alapján ítéljék meg

Horner: A versenyzőket ne az életkoruk alapján ítéljék meg

-

A Red Bull nemrég újra indította a ‘Talking Bull’ névre hallgató podcast sorozatát, amiben Christian Horner is szerepet kapott. A csapatfőnököt emlékeztették arra, hogy ha összeadja a két pilótájának az életkorát, akkor kisebb számot kap, mint a saját kora.

A Red Bull idén a legfiatalabb versenyzőpárossal fog felállni a rajtrácsra, ezért figyelmeztette a nagyérdeműt a brit csapatfőnök, ne kor alapján ítéljék meg a versenyzőket.

,,Köszönöm, hogy emlékeztetsz erre” – szólalt fel Horner nevetve, a korát jelző feladat után. – Nem is olyan rég, még fiatalabb voltam egy-két versenyzőnél, akik nálunk versenyeztek. Nem ítélhetsz el egy pilótát, azért mert túl öreg, vagy túl fiatal, azt kell figyelembe venni, hogyan teljesít a pályán. Nem aggódom a két versenyzőm miatt, elég tapasztalattal rendelkeznek és tudják, hogy mit várunk el tőlük. Mindkettőjüket úgy fogom menedzselni, mint az előző pilótáinkat, a koruk semmin sem fog változtatni.”

Az első adásban Max Verstappen és Pierre Gasly is megszólalt, a holland csipkelődve osztott meg egy régi emléket kettőjük kapcsolatáról, még a gokartos korszakból.

,,Arra emlékszem, hogy egyszer leszorítottalak a pályáról, még a gokartos időkben. Nagyon dühös voltál akkor.”

A Podcast meghallgatható a Red Bull honlapján, iTunes-on és Spotifyon.