back to top
KezdőlapFormula 1Abiteboul: A Haas örökre megváltoztatta a Forma-1-et

Abiteboul: A Haas örökre megváltoztatta a Forma-1-et

-

Cyril Abiteboul attól fél, hogy a Haas megközelítése az F1-hez precedenst teremtett a sportágban és örökre megváltoztatta annak működését.

Az amerikai licensszel versenyző alakulat szoros kapcsolatot ápol a Ferrarival, egyfajta „B” csapatként is funkcionálnak, ugyanakkor a vörös istállónak van egy hasonló együttműködése az Alfa Romeoval is, aminek köszönhetően már két csapat is a Scuderia munkáját segíti. A Red Bull is hasonló okokból tartja kis csapatát a Toro Rossot, míg a Mercedes a Racing Pointtal foghat össze.

A Renault eddig elzárkózott ettől a modelltől, ám Abiteboul azt a kérdéskört fejtegette nemrég az Auto Motor und Sportnak, hogy lehet-e sikeres egy csapat, ha nem áll be a sorba, és nem talál magának egy ,,B” istállót?

,,Most már úgy működnek nálunk a dolgok, ahogy a kezdeteknél elterveztük, azonban arra nem gondoltuk, hogy egy-két csapat egyfajta őrült fegyverkezési versenybe kezd, főleg a Mercedes és a Ferrari. Amit ők képviselnek, az egy teljesen másik sport, és egy másik univerzum. A mi terveinkben az szerepelt, hogy ugyanazon a szinten tudjunk működni, mint a nagy csapatok, ám párhuzamosan velünk, ők is előre léptek, majd olyan számokat produkáltak, amelyeket mi nem tudunk és nem is akarunk követni.”

Abiteboul szerint a Ferrari azzal, hogy ilyen szorosan működik együtt a Haasszal, megváltoztatta a játékszabályokat, és kinyitotta Pandóra szelencéjét, melynek tartalma az F1-re szabadult.

,,A Haas egy olyan precedenst teremtett, amit visszacsinálni szinte már lehetetlen. Számomra ezért két szakaszra bomlik a sport, a Haas előtti és a Haas utáni időkre. Valószínűleg örökre megváltoztatták a Forma-1-et. 10 csapat helyett, 4-el vagy 5-tel kell számolni. Ez az, amit mi nem láttunk előre, mikor megterveztük a stratégiánkat. Lassan már képtelenség nyerni „B” csapat nélkül.”

A francia vezető úgy látja, hogy a helyzet saját magát emészti fel, és ezzel a sportágat is, ezért reméli, hogy az FIA közbe fog lépni.

,,Mielőtt le akarjuk győzni a Ferrarit, a Haas felett kell diadalmaskodnunk. Ha ezt nehezen tudjuk csak végrehajtani, akkor a szponzorok sem fognak jönni és az év végi helyezések után is kevesebb pénz üti majd a markunkat. Komoly problémaként éljük meg ezt a szituációt, ami nem csak nekünk, mint Renault-nak nehéz, hanem mindenkinek, akik nem tudják megengedni maguknak ezt a modellt. Nem tudom, hogyan vethetnénk véget ennek a fegyverkezési versenynek, hiszen a fiókcsapatok is részesei ennek a játszmának. Az FIA-nak kell felismernie ennek veszélyeit. Mi, nem akarunk egy ilyen Forma-1-nek a részesei lenni.”

Továbbá a 2021-ben bevezetésre kerülő költségvetési sapka sem fog segíteni ezen a helyzeten, legalábbis a Renault F1 vezetője szerint.

,,Nem, az ellenkezője fog megvalósulni. Ha kevesebb pénz és erőforrás áll rendelkezésedre, akkor ezek az együttműködések még hasznosabbak lesznek. Az egyik csapat koncentrálhat az aerodinamikai fejlesztésre, míg a másik a karosszériára. Ez a helyzet túl fogja misztifikálni a szövetségeket, míg, akik egyedül vannak, ahogy mi is, azoknak esélyük sem lesz.”

A Renault nem csak a gyári csapatot látja el az erőforrásaival, a McLarennek is biztosítanak motorokat, ami alapján ésszerű lenne egy hasonló együttműködés, mint a fent említett alakulatok és fiókcsapataik között, ám Abiteboul úgy véli ez a modell náluk nem működne.

,,Azért mert egyelőek vagyunk?” –tette fel a kérdést a francia szakember – ,,Ki lenne a király és ki a szolga? Talán beszélni fogunk a McLarennel erről, ám egy olyan szövetség nem működne, mint amilyennel a Ferrari a Mercedes és a Red Bull rendelkezik.”