back to top
Kezdőlape-MobilityBird nyert Hong Kongban, de vizsgálják...

Bird nyert Hong Kongban, de vizsgálják…

-

Sam Bird lett a Hong Kong ePrix győztese, miután hosszasan vívott Andre Lottererrel, de végül ütköztek, és a német így a verseny végén gumidefekt miatt nem tudott nyerni. Bird a verseny nagy részében üldözte Lotterert, többször is megpróbálta megelőzni őt a Virgin autójával. Végül az utolsó előtti körben ment el mellette, amikor Lotterert hátráltatta jobb hátsó gumiján keletkezett sérülés, ami még egy korábbi ütközés eredménye volt kettejük közt.

Jelenleg is vizsgálják az esetet, így Bird akár el is vesztheti a győzelmét, ha az ütközésért őt teszik felelőssé. Lotterer végül beért, de csak a 14. helyen, így továbbra sem sikerült megszereznie a szériában az első győzelmét.

Kezdetekben Oliver Rowland vezetett, aki rögtön a rajtot követően átvette a vezetést az első poleját megszerző Stoffel Vandoorentól. Bird jól kapta el a rajtot, és egyből a hetedik helyről áthámozta magát a mezőnyön, és az első kör végén már második volt. Sikerült is átvennie a vezetést, amikor Rowland hirtelen lelassult, feltehetően azért, mert véletlenül megnyomta a FCY (Full Course Yellow) gombot a kormányán.

Bird elöl is maradt, egészen addig, amíg a Hong Kong Stationnél szélesre vette a fordulót, és ezzel Lotterernek sikerült előre egerésznie magát, és tartotta is ezt a pozíciót a verseny nagy részében. A verseny során többször is pályára jött a biztonsági autó, sőt volt egy 15 perces piros zászlós fázis is, köszönhetően Felipe Nasr és a Mahindrások nem jól sikerült találkozójának. Nasr falazott, amit Jerome d’Ambrosio sem tudott már elkerülni, pedig Hong Kongig ő vezette a bajnoki tabellát.

Két további eset volt, amikor a biztonsági autónak a pályára kellett még jönnie, az egyik az volt, amikor Vandoorne és Rowland autóit is el kellett távolítani a pályáról, amikor már csak három kör volt a verseny végéig.

Ha Bird megtarthatja a győzelmét, akkor 18 ponttal előzi meg a bajnoki tabellán d’Ambrosio-t, csapata a Virgin pedig 28 ponttal menne a Mahindra előtt.