back to top
Kezdőlape-MobilityLotterer: Bird manővere egyáltalán nem volt sportszerű

Lotterer: Bird manővere egyáltalán nem volt sportszerű

-

A DS Techeetah német versenyzője, André Lotterer szerint Sam Bird előzési kísérlete az utolsó előtti körben, teljes mértékben unfair volt. A német azt is elmondta, hogy egyik versenyzőnek sem szabadna ilyen felelőtlenül vezetnie a Formula E-ben.

Lotterer a tegnap megrendezett Hong Kong-i ePrix korai szakaszában még csak a negyedik helyen haladt. Ezek után kezdte meg a felzárkózást: elsőnek a pole-ból induló Stoffel Vandoornet, majd az elektronikai problémával küzdő Oliver Rowlandet és a hibázó Sam Bird-öt is megelőzte. A DS Techeetah versenyzője pár kör alatt az élen találta magát.

A verseny hátralevő részében Bird folyamatosan nyomás alatt tartotta Lotterert. Azonban az Envision Virgin Racing versenyzője az utolsó előtti körben nekiment Jean-Éric Vergne csapattársának. Mint ismert, Lotterer defektet kapott és kiesett, Bird pedig csak így tudta megnyerni a futamot. Bird azonban nem úszta meg szárazon, ugyanis egy öt másodperces büntetést kapott az ütközés miatt. Emiatt elvesztette a győzelmét és csak a hatodik helyen rangsorolták.

Még mielőtt Bird-öt megbüntették, Lotterer elmondta, hogy a stewardoknak mindenféleképpen meg kell vizsgálniuk az esetet. „Az ütközés nem volt nagy, azonban emiatt tönkrement az autóm felfüggesztése, ráadásul még defektet is kaptam,” – nyilatkozta csalódottan Lotterer, aki első futamgyőzelmét szerezhette volna meg a sorozatban.

„Ez egy nagyon nagy probléma, ugyanis a versenyzők szinte büntetlenül csinálhatnak hasonló manővereket. Bird manővere egyáltalán nem volt sportszerű. Védtem a pozíciómat, de ez akkor is unfair volt. Tönkretette a versenyemet, de remélem, hogy a stewardok nekem adnak majd igazat. Versenyzőként nagyon nehéz volt ezt a pillanatot megélnem.”

Lotterer hozzátette, hogyha Bird megúszta volna a büntetést, az nagyon rossz hatással lett volna az egész sorozatra. „Ha nem kap büntetést ezért, akkor csomó ilyen őrült manővert fogunk majd látni a sorozatban.”

A német versenyző azt is elmondta, hogy felesleges lenne megbeszélnie az esetet Bird-del. „Nem, nem érdekel. Ha meg is beszélnénk az egészet, akkor sem kapnám vissza a győzelmemet.”

A pódiumceremónia során az Envision Virgin Racing britjét is megkérdezték az esettel kapcsolatban. Bird elmondta, hogy nagyon sajnálja a történteket. „Ami történt, az sajnálatos. Nagyon sajnálom, hogy André miattam nem tudta befejezni a versenyt. Az esetünk nagyon hasonlított a tavalyi Santiago ePrix-n történtekre,” – véli Bird. „Ott André volt az, aki nekiment Vergne autójának.

„Becsukta a kaput. Megpróbáltam megelőzni, azonban André rám csukta az ajtót, nem volt hová mennem. Ennek ellenére egy fantasztikus versenyen vagyunk túl.”

A DS Techeetah csapatfőnöke, Mark Preston teljes mértékben egyetértett Lottererrel. „Mondhatod, hogy ez csak versenyzés, de ez a mai nem igazán volt az,” – véli a csapatfőnök. „A stewardoknak csinálniuk kell valamit ezzel kapcsolatban, ugyanis ha nem tesznek semmit, akkor mindenki hasonló kockázatot fog majd vállalni, mint Bird a mai versenyen.”