back to top
Kezdőlape-MobilityBrendon Hartley készen áll, hogy tesztelje a Porsche elektromos autóját

Brendon Hartley készen áll, hogy tesztelje a Porsche elektromos autóját

-

A Toro Rosso egykori pilótája, Brendon Hartley maximálisan fel van készülve arra, hogy kipróbálja a Porsche elektromos autóját. A kétszeres WEC bajnoknak már van Formula E-s tapasztalata, ugyanis a német gyártó bázisán egy szimulátorban már ki tudta próbálni az autót.

A Porsche csapatának szóvivője Hong Kongban megerősítette, hogy az új-zélandi első tesztjére rövid időn belül sort fognak keríteni. Azonban Hartleynak idén nincs túl sok szabadideje, ugyanis az új-zélandi az SMP Racing csapatát erősíti a WEC-ben és emellett még a Ferrarinak a fejlesztő pilótájaként is meg kell felelnie az elvárásoknak. Ráadásul Hartley még a Porsche Formula E-s projektjének is a szerves részét képezi.

A stuttgarti gyártónak még bőven van ideje titkolni, hogy ki lesz Neel Jani csapattársa az elektromos széria hatodik évadától kezdődően.  A csapat szóvivője elmondta, hogy még ráérnek a bejelentéssel.

A Porsche elsősorban egy olyan pilótát szeretne szerződtetni, aki komoly versenytapasztalattal rendelkezik. Választási lehetőségük bőven akad, azonban az e-racing 365 információi szerint Hartley és a Jaguárnál versenyző, Mitch Evans, aki szintén új-zélandi, a két legnagyobb esélyes. Azonban rajtuk kívül még számos olyan pilóta szerepel a német gyártó listáján, akik szintén az elektromos széria mezőnyét erősítik.