back to top
KezdőlapFormula 1Häkkinen szerint Bottas képes rá, hogy a Forma-1 nagy alakja legyen

Häkkinen szerint Bottas képes rá, hogy a Forma-1 nagy alakja legyen

-

A korábbi Forma-1-es versenyző, Mika Häkkinen elismerte a honfitársa, Valtteri Bottas teljesítményét az Ausztrál Nagydíj után. A visszavonult McLarenes szerint Bottas visszavágott a felejthető 2018-as szezonja után. A finneket azonban közismerten kemény fából faragták, és úgy néz ki, hogy ezen képességét most már a Mercedes versenyzője is megmutatja.

Az Unibeten vezetett rovatában így fogalmazott a versenyt követően:

„Valtteri egyértelművé tette a csapatrádióban, hogy akarja az extra pontot a leggyorsabb körért, és annak ellenére, hogy a versenymérnöke Riccardo Musconi mondta neki, hogy vegye könnyedén a dolgokat, ő mégis ráment. A többi vetélytárs is próbálkozott ezzel, de Valtteri lett az, aki végül ezt elérte. Ez egy újabb pszichológiai előny neki. Öröm volt hallani a rádióüzenetét a kritikusainak a verseny után. Tudja, hogy megvan hozzá a tehetsége, magára koncentrált, és amennyire csak lehet, erősen kezdte a szezont, és a kritikus negatív energiákat a maga javára fordította, és fejben erősebb lett. Néha tovább tart hogy elérd a céljaidat a Forma-1-ben, mint azt gondolnád. Nekem hét évembe telt, mire megnyertem az első versenyemet, és Valtteri is most van a hetedik szezonjában.”

Bottas reméli, hogy már túltette magát a tavalyi mentális nehézségeken. Eddig úgyy néz ki, hogy szinte egy új versenyzőt láthatunk, és remélhetőleg ez így is marad.