back to top
KezdőlapFormula 1Steiner: A Renault-nak nem a mi üzleti modellünkkel van baja, az igazi...

Steiner: A Renault-nak nem a mi üzleti modellünkkel van baja, az igazi problémájuk az, hogy nem kerültek közelebb a nagyokhoz

-

Günther Steiner visszavágott és most ő kritizálta a Renault-ot és annak üzleti modelljét. Az olasz szakember ugyanis úgy véli, a jelenlegi működése mellett a francia istálló sosem fog nyerni.

A Renault eddig nem igazán tudott előre lépni, ahhoz képest, hogy tavaly a középmezőny legjobbjaként a negyedik helyen végeztek a konstruktőri bajnokságban, azóta folyamatos meghibásodások, kiesések és nem túl fényes eredmények tarkítják az eddigi szezonjukat. A francia istálló már nem először szólalt fel a Haas-modell ellen, szerintük ugyanis az ez együttműködés, amit az amerikai alakulat a Ferrarival kötött, előnyben részesíti mind két felett azokhoz a csapatokhoz képest, akik nem rendelkeznek hasonló „vevőkkel”.

,,Már az is nagy kihívásnak számít egy olyan csapatnak, mint amilyen mi is vagyunk, hogy a top három alakulattal harcolhatunk. Nekik körülbelül 30%-al több erőforrás áll a rendelkezésükre, mint nekünk. Ha képesek lesznek kombinálni ezeket az erőforrásokat más csapatokéval, vagy csak profitálnak ezekből az együttműködésekből a költségvetési sapka bevezetése alatt, nos, az problémákat fog okozni nekünk és rajtunk kívül legalább még két csapatnak.” – fogalmazta meg aggodalmait még Ausztráliában Cyril Abiteboul.

Steiner úgy véli, a Haas már így is megelőzte a gyári csapatot annak dacára, hogy az amerikai alakulatnak sokkal kevesebb erőforrás és pénz áll a rendelkezésére, mint a fő rivális Renault-nak. Kifogásként tekint arra a támadás sorozatot is amit, ellenük és a „B” csapatok ellen indítottak, ugyanis az olasz szerint az az üzleti modell, amit az alakulata képvisel, nem segít senkinek sem abban, hogy sikeresebb legyen az F1-ben.

,,Az én meglátásom szerint saját maguknak okozták ezt, azzal, hogy nem teljesítettek jól és emiatt rengeteg pénzt öltek ebbe a projektbe. A saját dolgukkal kellene foglalkozniuk és nem azzal, hogy a mi teljesítményünket ássák alá és megpróbálnak akadályozni minket a munkánkban. Nem kerültek közelebb a nagyokhoz, ez az ő igazi problémájuk. Fognak valaha nyerni ezzel az üzleti modellel, amivel képviseltetik magukat? Ez itt a nagy kérdés. Mi a különbség aközött, hogy mi nem nyerünk vagy, hogy ők nem nyernek? Nem az üzleti modellünkkel van bajuk. Az, hogy mi nem nyerünk, az sem az ő problémájuk. A gond ott gyökerezik, hogy mi sikeresebbek vagyunk, mint ők és ezt a „mi nem nyerhetünk” szlogent kifogásként használják. Nyerhetnek? Nem úgy tűnik.”

A középmezőny szorosabb idén, mint valaha ezért csak remélni lehet, hogy láthatunk igazán szoros csatározásokat, olyan igazi kerék a kerék elleni küzdelmet a két csapat között.