back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen kiakadt Vettelékre

Verstappen kiakadt Vettelékre

-

Verstappen nagyon szerette volna a második sorba kvalifikálni magát a Kínai Nagydíj időmérőjén, ám végül ezt meg sem próbálhatta, hiszen a riválisai keresztbe tettek neki, miközben ő épp az utolsó gyorskörre készült.

A Q3 végén a pálya utolsó részében járt már, és próbált maga előtt teret hagyni, ám ekkor hirtelen Sebastian Vettel és a két Renault is elé vágott. Ezzel a hollandnak nem maradt helye maga előtt, legalábbis annyi, amennyivel nem zavarná a körét az előtte lévők által keltett légörvények. Az idő letelt, és nem tudott gyorskört kezdeni, és az indulatait sem tartotta magában a csapatrádión: „Mindenki előkészül, és ők csak elb*sszák. Próbálsz rendes lenni, és elb*sszák.”

„Csak próbáltam követni az előttem lévő Ferrarit, próbáltam rendes lenni” – mesélt a Sky Sportsnak az esetről Verstappen. „Meg is előzhettem volna, de ilyet nem csinálnak az időmérőkön. Most én jártam pórul, de lesz ez még máshogy is. Elég idegesítő, mert a 3. helyért mehettem volna ma. Így viszont többet kell előznünk.”

Verstappen meg van győződve arról, hogy a 3. hely benne volt.

„Nem csak reméltük, hanem tényleg a 3. helyért harcoltunk. Nyilván, ha nem tudod befejezni az utolsó köröd, akkor ez van, hiszen akik megcsinálják a körüket, esélyes, hogy megelőznek. Lehetett volna jobb is, de így a második lehetőség nélkül ennyi. Az autó jó, a tempónk rendben van, érdekes vasárnap lesz.”