back to top
KezdőlapFormula 1Sainz szerint jogos Kvjat büntetése

Sainz szerint jogos Kvjat büntetése

-

Carlos Sainz úgy véli, jogos volt a versenybírák ítélete a Kínai Nagydíjon, mi szerint Danyiil Kvjatnak osztottak ki büntetést a rajt utáni Kvjat-Sainz-Norris incidens miatt.

A felvételeken azt lehetett látni, hogy előbb Kvjat autóját dobta meg valami, majd ennek következtében ő kissé felöklelte Lando Norrist, de benne volt a „buliban” Sainz is. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy ki indította a lavinát, Sainz, vagy Kvjat. Az eset után mindhárman folytatni tudták a versenyt, később azonban – vélhetően az ütközés következményeként – Norris és Kvjat feladni kényszerültek az 1000. Forma-1-es futamot.

Mindeközben Sainznak idén először sikerült célba érnie, és szerinte jogos volt, hogy Kvjat kapott boxutca áthajtásos büntetést.

„Ez az első kör volt. Persze megértem a frusztrációit, és hogy bármi megtörténhet az első körben, de ez az első kör volt, és 55 kör volt még hátra.” – mondta Sainz.

„Szóval ha nem sikerül a legjobban a rajtod… nézd meg a csapattársadat, aki pontszerző lett a boxból rajtolva.” – utalt Sainz Alexander Albonra.

„Ez egy hosszú verseny és szűken vesszük a kanyarkijáratot, ha tudjuk, hogy ott van mellettünk a két McLaren. Szerintem ő is tudta, hogy mi ott vagyunk.”

„Elég szomorú ez így, mert hosszú verseny a sanghaji és itt előzni is lehet, így ha nem sikerül túl jól a rajt, türelemmel még akkor is előre lehet jönni a pontokig. Lando és én épp ezt tartottuk szem előtt, de csetepatéba kerültünk. Sajnálatos.”

Kvjat ugyanakkor másként látja ezt az esetet…

Szerinted jogos, hogy Kvjat büntetést kapott a Kínai Nagydíj első körében, a McLarenekkel történt incidens miatt?

  • Senkit nem kellett volna megbüntetni, versenybaleset volt (50%, 21 Votes)
  • Nem, Sainzot kellett volna büntetni (29%, 12 Votes)
  • Igen, egyértelműen ő volt a bűnös (21%, 9 Votes)

Total Voters: 42

Betöltés ... Betöltés ...