back to top
KezdőlapFormula 1Perez: A McLarennél töltött idő ártott a hírnevemnek

Perez: A McLarennél töltött idő ártott a hírnevemnek

-

Sergio Perez elárulta, hogy volt esélye arra, hogy a Ferrari pilótája legyen 2014-től. A mexikói egykoron tagja volt az olasz istálló pilótaakadémiájának, azonban ennek ellenére a McLaren istállójához csatlakozott a 2013-as évadra.

A Racing Point versenyzője megerősítette, hogy tárgyalt a Ferrari akkori csapatfőnökével, Stefano Domenicalival egy lehetséges versenyzői ülésről. A beszélgetések még 2012-ben történtek meg, amikor Perez még tagja volt a Ferrari családjának.

Perez végül a wokingi istállót választotta, amiről most újabb részleteket árult el egy interjújában, amit a Forma-1 hivatalos oldalának adott. „A McLaren akkori helyzete miatt döntöttem úgy, hogy elfogadom az ajánlatukat,” – meséli a mexikói. „Azonban pont a lehető legrosszabbkor jött ez a lehetőség. 2012-ben még a Ferrari kötelékébe tartoztam. Még egy évet le kellett volna húzzak a Saubernál és 2014-től kezdve már őket erősíthettem volna.

„Maranellóban is jártam, ahol egy előszerződést írtam alá velük. Ekkortájt Mercedes, a Ferrari és a McLaren is érdeklődött irántam, szóval nagyon jó helyzetben voltam. Nyilvánvaló volt, hogy valamelyik élcsapathoz kellett szerződnöm, hogy egy versenyképes autó legyen alattam, amivel sikereket érhetek el.”

Azonban Perez szenvedett a wokingi alakulatnál, ráadásul még a szerződését sem hosszabbították meg, így a 2013-as szezon után kénytelen volt távozni a legendás csapattól. A Racing Point mexikóija elmondta, hogy óriási bakot lőtt ezzel a döntésével.

„Lényegében elhagytam a Ferrari akadémiáját annak érdekében, hogy csatlakozhassak a McLarenhez. Ott hibáztam, hogy csupán egy egy évre szóló szerződést kötöttem a McLarennel. A vezetőségem nem végzett valami jó munkát a szerződésemmel, ami eléggé szomorú. Úgy vélem, hogy a McLarennél töltött idő ártott a hírnevemnek,” – tette hozzá Perez.