back to top
KezdőlapFormula 1Brawn szerint remekül működik a leggyorsabb körért járó pont szabálya

Brawn szerint remekül működik a leggyorsabb körért járó pont szabálya

-

Ross Brawn örül annak, hogy a leggyorsabb körért járó bónuszpont ennyire megmozgatja a csapatokat és a pilótákat.

A futam utolsó részét az F1 és az FIA azzal próbálta kicsit fűszerezni, hogy elrendelte a leggyorsabb körért járó bónuszpontot. Kínában például Pierre Gasly szerezte meg ezt a bizonyos 1 pontot azzal, hogy a végén kiállt egy friss szett lágy keverékű gumiért. Ezt természetesen pozícióvesztés nélkül hajthatta végre, hiszen a mögötte 7. helyen autózó Ricciardo jóval messzebb volt egy kiállásnyi veszteségnél.

Brawn szerint ez is az új szabály pozitív hatását igazolja.

„Kifejezetten örülök, hogy már látszódik a leggyorsabb körért járó extra pont hatása, amelyet az FIA-val együtt mutattunk be. Szerettünk volna ezzel a bónuszponttal egy kis ízt adni a verseny végének is, főleg ha már eléggé beállt a sorrend. Kínában pont ez volt a helyzet.”

Brawn szerint élvezet nézni, ahogy a versenyzők és a csapatok küzdenek az utolsó körökben.

„Nagyszerű volt nézni az időeredményeket az utolsó előtti körben, látni Gasly három egyéni legjobb szektoridejét, amivel végül ellopta a leggyorsabb kört Sebastian Vetteltől. Gasly kiállását megelőzően más pilótákat is lehetett hallani, ahogy azt vitatják meg, hogy megpróbálják-e megszerezni a leggyorsabb kört. Ennek ellenére semelyikük nem vállalt extrém kockázatot. Ez a szabály a szurkolók miatt került bevezetésre, és szerintem Kínában láthattuk, hogy ez tényleg működik.