back to top
KezdőlapFormula 1Russell szerint a leszorítóerő terén van igazán nagy lemaradása a Williamsnek

Russell szerint a leszorítóerő terén van igazán nagy lemaradása a Williamsnek

-

A Williams autóit is Mercedes erőforrás hajtja, mégis túlságosan le vannak maradva még a középmezőnytől is, nemhogy az éllovasoktól. George Russell szerint ezt a nagy különbséget a leszorítóerőbeli különbség adja.

Neki pedig talán el lehet ezt hinni, hiszen idén a Williams versenyzőjeként debütált az F1-ben, de már idén is – és korábban is – tesztelt a Mercedesszel, így van némi összehasonlítási alapja.

„Nagyon hasznos volt, hogy ismét kaptam ilyen lehetőséget (hogy a Mercedesszel tesztelhetett Bahreinben), mert sokat tanultam.” – mondta Russell a Sky Sportsnak.

„Persze a Mercedesnek sokkal nagyobb a leszorítóereje, mint nekünk (Williams), ez tagadhatatlan, de nem ez az egyetlen különbség.”

„Nekik vannak olyan dolgaik, amik nekünk nincsenek, de valószínűleg gyorsabbak tudnánk velük lenni a jelenlegi leszorítóerő mellett is.”

„De nagyon érdekes volt számomra, mivel sokat tanultam, ami szerintem segíteni fog nekünk a Williams előrelépésében is.”