back to top
KezdőlapTouring CarWTCRWTCR: Tarquini nyerte a harmadik versenyt, Michelisz második!

WTCR: Tarquini nyerte a harmadik versenyt, Michelisz második!

-

Gabriele Tarquini nyerte a WTCR hungaroringi fordulójának harmadik versenyét. Rajta kívül csapattára, a hazai közönség előtt versenyző Michelisz Norbert, valamint Yann Ehrlacher állhattak még dobogóra.

Michelisz rajtolhatott a pole-ból, de Esteban Guerrieri hamar átvette tőle a vezetést, majd hasonlóan tett Tarquini is.

Andy Priaulx és Yvan Muller incidense okán utóbbi boxutca áthajtásos büntetést kapott, még a verseny elején. Ezzel Muller előbb csak hátracsúszott, majd fel is adta a versenyt.

Guerrieri nem sokáig élvezte azonban az első helyet, némileg lelassult, és a két BRC Hyundai mögé került, így Tarquini átvette a vezetést. De nem ez volt a legrosszabb ami Guerrierivel történt, ugyanis a tizenegyedik körben a harmadik helyről a 14. kanyarban kiejtette magát a versenyből.

Az argentin balesete miatt a biztonsági autót is pályára küldték, végül három körre engedték még el a mezőnyt. Ekkor azonban Kevin Ceccon ütközött, és a biztonsági autó visszatért a pályára, és ott is maradt a leintésig.

Tassi Attila a 14., Tenke Tamás pedig a 23. helyen végzett.

A magyar forduló után a bajnokságot Néstor Girolami vezeti, Guerrieri és Thed Björk előtt.

A WTCR magyar versenyhétvégéjén szombaton 7000, vasárnap pedig 12 000 néző vett részt.