back to top
Kezdőlape-MobilitySam Bird kis híján felhagyott a versenyzéssel

Sam Bird kis híján felhagyott a versenyzéssel

-

Sam Bird elárulta, hogy nagyon közel járt hozzá, hogy felhagyjon az autóversenyzéssel, miután 2013-ban az együléses versenyzést egy ideig szüneteltette.

Azóta azonban megtalálta a helyét a Formula E bajnokságban, és tavaly a harmadik helyen zárta a szezont. Azonban 2013 után a brit versenyző közel járt hozzá, hogy profi fitnesz instruktor legyen belőle, mivel a GP2 után bár tesztelt a Mercedesszel, F1-es kilátásai nem nagyon voltak.

„Utálatos időszakban voltam.” – idézi őt az e-racing365.com. „Gyakorlatilag kiszorultam a Mercedesből egy döntés miatt, amit akkor a menedzsmentem hozott. Totonak (Wolff) nem tetszett a válaszuk valamira, aztán nem ülhettem többet F1-es autóba, DTM-be se hívtak, és azt mondták nekem: a te időd lejárt.”

„Ez az követően volt, hogy második lettem GP2-ben, miután ötször nyertem a szezonban. Öt GP2-es győzelemmel azt gondolja az ember: ‘remélhetőleg lesz lehetőség egy F1-es ülésre’. Sajnos nem, abszolút sehol a közelben.”

„Onnan, hogy van egy jól fizető munkám, oda jutottam, hogy nincs semmim.” – folytatta Bird.

„Pár hétre voltam attól, hogy felhagyjak az autósporttal és elmenjek dolgozni egy edzőterembe, vagy valami, hogy személyi edzői diplomát szerezzek, mert nem volt pénzem az áram számlámra, a helyi adóra és a bérleti díjra.”

„Szerencsére a Formula E-ben lehetőséget kaptam, a Virgin Racinggel, és megragadtam. Így fordul a szerencse egy nap alatt.”