back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen: A Mercedes minden egyes kanyarban gyorsabb a Red Bullnál

Verstappen: A Mercedes minden egyes kanyarban gyorsabb a Red Bullnál

-

Max Verstappen szerint a Mercedes jelen pillanatban gyorsabb a kanyarokban a Red Bullnál, legyen az gyors vagy lassú. Az Ezüst Nyilak az eddig megrendezett öt verseny mindegyikén kettős győzelmet szereztek, ezzel átadva a Williams 1992-es rekordját a múltnak.

A brackley-i istálló a turbóéra kezdetén még inkább a motorerő fölény miatt kerültek előnybe a többi csapattal szemben, azonban nagyon úgy tűnik, hogy a Ferrari már előttük jár e téren.

Azonban a Mercedes idei autója nagyon jól viselkedik a kanyarokban. Ennek szemléltetésére a Spanyol Nagydíj egy nagyon jó példa volt, ugyanis Valtteri Bottas és Sebastian Vettel a második szektorig még fej-fej mellett haladtak. Azonban a finn versenyző a kanyargós utolsó szektorban több, mint nyolc tized másodpercet adott a Ferrari németjének. Ennyivel viselkedik jobban az idei Mercedes a kanyarokban, mint a Ferrari.

Verstappen a versenyen végig a harmadik helyen haladt, tisztes távolságban követve a két Mercedest. „Szerintem, jelen pillanatban egyik kanyarban sem vagyunk jobbak a Mercedeseknél,” – véli a fiatal holland. „Mindegy, hogy közepes vagy nagy sebességű kanyarról van szó. Ez attól is függ, hogy mekkora az autód leszorító ereje az adott hétvégén. Kétségtelenül erősek voltak a lassú kanyarokban, szóval ez egy jó hír számukra.”

A Red Bull holland versenyzőjének minden esélye megvan arra, hogy megnyerje a versenyt Monacó utcáin. Tavaly is megnyerhette volna, azonban a harmadik szabadedzésen szenvedett balesete miatt nem tudott részt venni az időmérőn és hát tudjuk, hogy Monacóban szinte lehetetlen előzni. Verstappen huszadik helyről rajtolt és a futam végén kilencedikként intették le, amíg volt csapattársa, Daniel Ricciardo elsőként látta meg a kockás zászlót.

Habár a Red Bull az előző években rendre jól szerepelt a hercegségben, Verstappennek vannak félelmei. „A Spanyol Nagydíj utolsó szektorában elért eredmények alapján nem mi vagyunk a legesélyesebbek. Nem hiszem, hogy idén olyanok leszünk, mint tavaly, ugyanis a tavalyi szezonban mindenkinél gyorsabbak voltunk.”