back to top
KezdőlapTouring CarWTCRGuerrieri nyert, és növelte előnyét az összetettben

Guerrieri nyert, és növelte előnyét az összetettben

-

Az argentin Esteban Guerrieri nyerte a második zandvoorti WTCR futamot. A Hondás pilóta rajt-cél győzelmet aratott két Volkswagen, Benjamin Leuchter és Johann Kristoffersson előtt.

A fordított rajtrács értelmében Guerrieri és Leuchter várhatta az első sorból a lámpák kialvását. A rajt után nem változott köztük a sorrend, őket Kristofferrson és Catsburg követte. Yvan Müller Mikel Azconát lerajtolva jött fel az ötödik helyre.

Már az első kör végén pályára kellett hajtani a biztonsági autónak, miután Tassi Attila és Tom Coronel találkozása után a magyar versenyző húzta a rövidebbet és a sóderágyban fejezte be a versenyt.

Az újraindítás után gond nélkül eljött a mezőny, ám az ötödik kör végén Yvan Müller hibázott az utolsó kanyarban, megcsípte a füvet így vissza esett a nyolcadik helyre, majd a következő körben Yann Ehrlacher is elment mellette.

A szombati győztes Thed Björk szintén hátrébb ért célba a rajthelyéhez képest, ő végül a 12.lett.

Az élen Guerrieri simán megtartotta végig az első helyét, hiába voltak szorosan mögötte a Volkswagenek. A Honda versenyzője idei második sikerét aratta, míg Leuchter és Kristoffersson első ízben állhatott dobogóra a Világkupában.

Catsburg hazai pályán a negyedik helyen zárt, mögötte Azcona, Farfus, Michelisz, Ehrlacher, Müller és Girolami volt a top10 sorrendje.

Győzelmével Guerrieri 20 pontosra növelte előnyét honfitársa Girolami előtt, míg Björk 28 pontos hátránnyal áll a harmadik helyen.

A hétvége harmadik versenye – amelyen Michelisz Norbert a harmadik helyről fog rajtolni – 16:35-kor kezdődik.