back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton: A Ferrari sokkal több kockázatot vállal, mint a Mercedes

Hamilton: A Ferrari sokkal több kockázatot vállal, mint a Mercedes

-

Lewis Hamilton is meglepődött a Ferrari taktikai bakiján, mely során Charles Leclerc-nek búcsúznia kellett már a Q1-ben. A brit világbajnok párhuzamot vont a Scuderia és Mercedes döntései között, és rávilágított arra, hogy a vörösök túl nagy kockázatot vállaltak.

Ismételten az Ezüst Nyilak szerezték meg az első sort, Monacóban, az élen Lewis Hamilton végzett, míg mellé csapattársa Valtteri Bottas állhat majd fel a rajtrácsra. Míg a Mercedes tarolt, addig a Ferrari botrányos időmérőt tudhat maga mögött, Sebastian Vettel csak a 4. helyre fért be, míg Leclerc a csapata hibája miatt rögtön az első szakaszban búcsúzni kényszerült.

Megkérdezték a sajtótájékoztatón Hamilton, mi a véleménye az esetről, mire brit világbajnok elmesélt, náluk, a Mercedesnél hogy mennek ez ehhez hasonló dolgok.

,,Mi leülünk, és nagyon sokat beszélgetünk a tervekről, még a Q3 előtt is átvesszük őket, ezen felül diskurálunk még az időről a felkészülésről és arról, hogy mit fogunk csinálni, a kommunikáció tehát nálunk folyamatosan működik, mert rettentően fontos ez a kapcsolat. Nagyszerű emberek dolgoznak a csapatunkban, olyanok, akik nem hibáznak, és mindig élvezettel űzik a munkájukat, úgy ahogy mi pilóták is. Velem is előfordult már a múltban, hogy a garázsban ültem és azt mondták a fülemre, hogy nagyon a határon leszünk, talán ki kell mennünk talán nem. Ők (Ferrari) úgy döntöttek kockáztatnak, mi azonban sosem vállalnák ekkora rizikót!”

Toto Wolff is értetlenül állt a riválisuk döntése előtt, ám ő tanácsadás helyett, inkább sajnálatát fejezte ki Charles Leclerc irányába.

,,Sajnálom Charles-t, ez a hazai versenye, és esélyes volt arra, hogy az első sorba kerüljön.”