back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen: Későn akartam fékezni és meg akartam nézni mi történik ez után

Verstappen: Későn akartam fékezni és meg akartam nézni mi történik ez után

-

Max Verstappen nem bánja, hogy egyetlen próbálkozása Lewis Hamilton ellen egy kisebb koccanással végződött.

A 21 éves pilóta a kerékcseréket követően szinte árnyékként követte a közepes keverékeken autózó Hamiltont. A holland tisztában volt azzal, ha gyorsabb tempóra készteti a britet, akkor hamarabb elfognak fogyni az abroncsai, és könnyebben fogja tudni megelőzni a Mercedes versenyzőjét, ám az ötszörös világbajnok jól által a sarat. A Red Bull pilótájának egy próbálkozása volt, mikor az alagútból kijövet próbált Hamilton mellé kerülni, ám a manőver nem sikerült, egy kicsit meg is ütötte ellenfele autóját, majd visszasorolt és folytatta tovább az üldözést.

Verstappen tudta, hogy igyekeznie kell, ugyanis kapott egy 5 másodperces büntetést „nem biztonságos kiengedés” miatt, ennél fogva pedig tisztában volt azzal, hogy a második hely, csak időleges számára, ezért szerette volna minél előbb átrágni magát a küszködő Hamiltonon és kiépíteni a különbséget, ám ez nem sikerült neki, hiába szenvedett a brit a futam nagy részében.

,,Tudtam, hogy büntetést kaptam, ezért nyomás alá kellett helyeznem Hamiltont. Nagyon lassan ment a kerékcseréje után, ám mivel én hátulról mögötte loholtam, ezért emelnie kellett a tempón, ennek következtében pedig az abroncsai nagyon gyorsan elkoptak, és ezért szenvedett a kanyarokban. A kigyorsításoknál nem tudtam elég közel kerülni hozzá, ezért nem tudtam előzést kezdeményezni sem. Mindent beleadtam, amit csak lehetett, ám ez nem volt elég.”

Verstappen végül elmesélte mi is volt a terve, mikor Hamilton közelébe került az alagút után.

,,Csak későn akartam fékezni, és meg akartam nézni, hogy mi történik ez után. Nem sérült meg egyikünk autója sem, ezért nem volt nagy ügy az egész. Sajnálatos módon csak a negyedik helyet szereztük meg, megérdemeltük volna azt, hogy a pódiumon végezzünk. Ennek ellenére boldogok lehetünk a hétvége történéseivel kapcsolatban. –nyilatkozta Verstappen a Ziggo Sports-nak.

A versenyfelügyelők vizsgálták az ütközést, ám végül nem osztottak ki egyik félnek sem büntetést. Verstappen vesszőfutása azonban itt még nem ért véget, a Valtteri Bottasszal való kontaktja miatt, ami még a bokszutcában történt, két büntetőpontot kapott.