back to top
KezdőlapFormula 1Túl korai még Kubica jövő évéről beszélni

Túl korai még Kubica jövő évéről beszélni

-

Robert Kubica fő támogatója a PKN Orlen egyelőre nem akar beszélni arról, hogy a lengyel pilóta 2020-ban is a Forma-1 tagja lesz-e.

Az elmúlt időszakban egyre többször röppen fel a sajtóban, hogy az idén szenvedő Robert Kubicával szakíthat a csapata agy akár a támogatója is.

A lengyel olaj vállalat évi 10 millió dollárral támogatja Kubicát és ezáltal a Williamset is.

„Rengeteg kommentet és spekulációt olvastam Robert jövőjével kapcsolatban, de még csak pár versenyen vagyunk túl. Jelenleg tehát nincs értelme a jövő évről beszélni.” – kezdte Adam Burak, a PKN Orlen szóvivője.

„Robert F1-es visszatérése büszkévé tette a lengyeleket. Egy kutatásunk szerint a megkérdezettek 72%-a eredmények nélkül is támogatja a lengyel versenyzőket. Robert rendkívül ismert, elképesztő támogatottsága van. Emellett a reklám szempontjából is nagyon fontos. Remek megállapodást írtunk alá vele és a Williams-szel, a körülményeket figyelembe véve pedig nyugodtak lehetünk.” – tette hozzá.