back to top
KezdőlapFormula 1Seidl szerint a Mclaren megérdemelten szerepelt jól Monacóban

Seidl szerint a Mclaren megérdemelten szerepelt jól Monacóban

-

Egy sikeres monacói hétvégén van túl a McLaren és Andreas Seidl szerint kifizetődött az általuk nyújtott a teljesítmény. A Wokingiakhoz újonnan érkező szakember azonban nem akar semmit sem elkiabálni a Kanadai Nagydíj előtt.

Carlos Sainz Jr a hatodik, Lando Norris pedig a tizenegyedik helyen ért célba az egy héttel ezelőtti Monacói Nagydíjon. Jelen pillanatban a Wokingiaknak van a legtöbb pontjuk a három élcsapat mögött a konstruktőri bajnokságban. Sainz és Norris eddig 13 ponttal gyűjtött többet a konstruktőri bajnokság ötödik helyén álló Racing Point versenyzőinél.

A csapat eddigi legjobb hétvégéje után Seidl köszönetet mondott a McLaren garázsban és a gyárban dolgozó embereknek. „Köszönetet szeretnék mondani a csapatnak ezért a fantasztikus hétvégéért,” – idézte a németet a The Chequered Flag. „Ezzel az eredménnyel még nagyobb lett az előnyünk a mögöttünk állókkal szemben. Most fizetődött ki a csapat elkötelezettsége a munka iránt.”

Már csak egy hét van a Kanadai Nagydíjig és a jó eredmények miatt egyre több szempár helyeződik a Wokingiakra. Montreálban is az első tízbe várják mindkét McLaren pilótát. „Már mindenki várja a Kandai Nagydíjat, ahol az lesz a legfőbb célunk, hogy mindkét autónkkal pontot tudjunk szerezni. Monacóban is meglehetett volna, ugyanis Landonak mindössze egy hellyel kellett volna előrébb végeznie.”