back to top
KezdőlapFormula 1A McLarennek kéne egy harmadik autó, ha Alonso vissza akarna térni

A McLarennek kéne egy harmadik autó, ha Alonso vissza akarna térni

-

A McLaren első embere, Zak Brown viccesen jegyezte meg, hogy ha Fernando Alonso vissza akarna térni hozzájuk, az F1-nek engedélyeznie kellene, hogy egy harmadik autót is indítsanak.

Az amerikai elégedett a teljesen megújult pilótapárosával, amelyet Carlos Sainz és Lando Norris alkot. Alonso tavaly év végén távozott az F1-ből, és célba vette a tripla koronát, amit eddig csak Graham Hill hódított el. Sokszor lehetett olyan híreket hallani, hogy visszatérhet, ám Brown tisztázta a helyzetet. Elmondta, hogy náluk egyszerűen nincs hely.

„Először Chase Carey-t kellene megkérdeznem, hogy futtathatunk-e három autót” – válaszolta Brown egy Alonso visszatérésére vonatkozó kérdésre. „Hosszútávú megállapodásunk van a pilótáinkkal, és elégedettek vagyunk velük. Szerencsére Fernando még nem hívott. Jelenleg nincs számára hely. A pilótáink szuperek. Remek visszajelzéseket adnak, illetve az esetek 50%-ban a Q3-ba is bejutottak.”

A wokingi alakulat most a 4. a bajnokságban, ők a best of the rest, vagyis a legjobbak a három topcsapat után. Ehhez a sikerhez Brown szerint nagyban hozzájárul a Norris és Sainz közti dinamika: „Jól kijönnek egymással, így nem kell félnünk, amikor harcolnak a pályán.”