back to top
KezdőlapFormula 1Giovinazzi nagyon boldog, miután megszerezte első pontját

Giovinazzi nagyon boldog, miután megszerezte első pontját

-

Az Osztrák Nagydíjon megszerzett 10. helyével Antonio Giovinazzi F1-es pályafutása során először szerzett pontot.

Az olasz már az időmérőn is bekerült a legjobb 10-be, sőt a 7. helyről tudott rajtolni. A futamon végig csapattársa, Kimi Räikkönen mögött autózott, szinte árnyékként követte a finnt. A két Alfa végül dupla pontszerzésnek örülhetett, a 9. és 10. helyen futottak be. Kettejük közül kétségkívül Giovinazzi örült jobban.

„Végre, az első pontom a szezonban!” – örvendezett az olasz. „Nagyon örülök, hogy mindketten a legjobb tízben tudtunk végezni. A McLaren most úgy tűnik, jobb nálunk, de Silvertone-ba új fejlesztésekkel készülünk. Jó úton haladunk Paul Ricard óta, sok lépést tettünk meg előre, remélhetőleg közel leszünk hozzájuk. Nagyon szoros verseny volt a mostani, és az is jó volt, hogy kicsit nyomást helyezhettem Kimire. A pozitívumokat kell magunkkal vinni, azt, hogy bejutottunk a tízbe az időmérőn és a futamon is.

Mivel ez az első pontja, felmerülhet a kérdés, hogy eddig nem érzett-e nyomást, hogy mikor jön már az első pontszerzés. Giovinazzi elárulta, hogy pusztán a média felől érzett ilyesmit, a csapat felől sohasem.

„A nyomást ti (a média) helyeztétek rám, mivel minden hétvégén olyan kérdéseket tettetek fel, hogy mikor szerzed már meg az első pontod. Ennek ellenére nyugodt voltam, a teljesítményem versenyről-versenyre lett egyre jobb. Tovább kell dolgoznunk, és minden versenyen oda kell magunkat tenni.”