back to top
KezdőlapETRCKiss Norbert Szlovákiában is szeretne dobogóra állni

Kiss Norbert Szlovákiában is szeretne dobogóra állni

-

Nem sok ideje volt a pihenésre Kiss Norbertnek hazai versenye után. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző két hete, az ETRC második fordulóján dobogóra állhatott a Hungaroringen: a vasárnapi első futamon lett harmadik helyezett. Most hétvégén Szlovákiába érkezik a kamion Európa-bajnokság mezőnye, a Tankpool24 magyar versenyzője pedig a Dunaszerdahely melletti pályán is szeretne pezsgőt locsolni a pódiumon.

Összetettben harmadik helyről várja a bajnokság folytatását Kiss Norbert. A szombathelyi versenyző két versenyhétvégén 63 pontot szerzett, vagyis mindössze 31 pont a lemaradása az élen álló Jochen Hahn mögött. Misanóban futamgyőzelmet, Hungaroringen harmadik helyet szerzett a kétszeres Európa-bajnok, dobogós sorozatát folytatná a Szlovákiaringen is.

“Kifejezetten szívesen megyek Szlovákiába, közel van, nagyon jó a pálya, kedvelem a helyszínt. Rengeteg magyar szurkoló jön ki, emiatt olyan, mintha félig-meddig hazai verseny lenne. Tavaly sikerült egy fordított rajtrácsos futamgyőzelmet szereznünk ott, de mondhatjuk, hogy hagyományosan jók vagyunk a Dunaszerdahelyhez közeli pályán, mert volt a múltban pole pozíció és győzelem is. A hungaroringi eredményen szeretnénk kicsit javítani, remélhetően a Mercedes kamionba bekerülő új sebességváltó segít majd ebben. Az elmúlt két hétben megállás nélkül dolgoztunk a kecskeméti műhelyben, hogy minden tőlünk telhető háttér adott legyen a jó eredményhez, bízom benne, hogy sikerül megint egy jó hellyel meghálálni a szurkolók biztatását” – foglalta össze a hétvégével kapcsolatos várakozásait Kiss Norbert.

A kamion-Eb szlovákiai hétvégéjének programja:

Péntek
16.10 – első szabadedzés
17.40 – második szabadedzés

Szombat
09.15 – warm up
11.05 – időmérő
11.20 – super pole
14.20 – első verseny (8 kör)
16.45 – második verseny (8 kör)

Vasárnap
09.15 – warm up
11.50 – időmérő
12.05 – super pole
14.50 – harmadik verseny (8 kör)
17.10 – negyedik verseny (8 kör)