back to top
KezdőlapFormula 1HIVATALOS: 2020-ban is marad Sainz és Norris a McLaren pilótája!

HIVATALOS: 2020-ban is marad Sainz és Norris a McLaren pilótája!

-

Carlos Sainz és Lando Norris is folytatják a McLaren versenyzőiként a Forma-1-es pályafutásukat a 2020-as szezonban is. A páros jól integrálódott a csapatba az elmúlt kilenc hónapban, és a McLaren is láthatóan fejlődő ívbe kezdett. Azzal, hogy 2020-ban is maradnak a versenyzőik a csapat elkötelezte magát a folytonosság mellett ami egy kulcselem lehet azon az úton, hogy újra versenyképesek legyenek.

Andreas Seidl csapatfőnök:

„A mai bejelentés után megengedhetjük magunknak azt, hogy nyomjuk tovább, és hagyatkozzunk a folytonosságra. Carlos és Lando fejlődése is a csapat eredményeiben egy kulcselem. A visszajelzéseik alapján a mérnökeink fejlesztik az MCL34-est, illetve az MCL35-öst is tervezik már. Carlos főszerepet kapott az autó fejlesztésében hiszen tapasztalt, Lando pedig hamar hozzászokott a Forma-1 kihívásaihoz, elképesztően gyorsan, és egyre magabiztosabb a versenyhétvégéken. Ez egy örömteli hír a teljes McLaren csapatnak, és örömmel folytatjuk az együttműködést a partnereinkkel is.”

Zak Brown, vezérigazgató:

„Örömmel jelenthetem be a 2020-as versenyzői felállásunkat az ezen a héten rendezendő Brit Nagydíj előtt. Mindketten bizonyítottak versenyzőként, Carlos és Lando is szerves részünkként tartanak velünk azon az úton, hogy újra sikeresek legyünk. Igazán odatették magukat, morálisan is pozitív irányba fordították a csapatot a pályán és a gyárban is. A rajongók visszajelzései is elképesztőek, így ők nagyszerű nagykövetei a McLaren márkának. és mutatják azt, hogy félelem nélkül tartunk előre.”

Hogy mit szólt a dologhoz Lando és Carlos? Íme a videójuk, a lényeg hogy még többet tudnak így majd együtt videójátékokkal játszani… 😀

Really happy to announce I’m staying with @mclaren next year! Not so happy about Carlos still being around, but you can’t win them all

Zveřejnil(a) Lando Norris dne Úterý 9. července 2019