back to top
KezdőlapFormula 1Horner belógott a paddockba, majd találkozott Sennával

Horner belógott a paddockba, majd találkozott Sennával

-

A Red Bull Forma-1-es csapatának a vezetője, Christian Horner elárulta, hogy tini gokartosként találkozott Ayrton Sennával Silverstoneban, de csak azért, mert belógott egy lyukon át a kerítésen. A múltja ezen sztorija akkor került elő, amikor a csapatfőnököket az emlékeikről kérdezgették a Brit Nagydíjon.

Akkoriban Senna vezette a bajnokságot, és épp a harmadik címéért volt harcban. Horner 17 éves volt ekkor, és eltökélt szándéka volt az, hogy egy évvel később már ő is formaautózhasson. Így mesélte el a történetét:

„Az egyik legkorábbi emlékem innen 1991-ből való, nem sokkal azután hogy meglett a jogsim a kicsicsázott Volkswagen Bogarammal. Volt itt júniusban egy Goodyear gumiteszt, a verseny előtt egy hónappal. Feltörekvő fiatal gokartosként pedig találtam egy rést a kerítésen, nem tudom, hogy még mindig ott van-e, de a Copse kanyar környékén. Menjetek át az alagúton, talán ott van még az a rés valahol. Átmásztam rajta, eljutottam a bokszutcába, majd próbáltam úgy tenni, mintha ott dolgom lenne. Gokartos kabátban voltam, majd összefutottam Ayrton Sennával. Nagy dolog volt ez nekem, hiszen egyike volt a kedvenceimnek. Volt egy kisebb balesete a jet skivel, így akkor nem sokat vezetett, de észrevette a gokartos logót a kabátomon, így elkezdett kérdezni a gokartozásról. Azt gondoltam akkor, hogy ez a csúcs, ettől jobb napom már nem is lehet!”

Az is tény, hogy Horner később meglátogathatta a Williams akkori csillagát is, Nigel Mansellt, mert a sztorinak még nem volt vége:

„Belógtam a garázson át a boxutca azon részébe, ahol a Williams tesztelt Nigellel, hogy pont szemben legyek velük. Aztán belógtam az ő garázsukba is, a jó ég tudja hogy, és hallottam Nigelt beszélni. Kérdezték tőle, hogy mi akadályozta meg abban, hogy még gyorsabban menjen a Beckettsben. Emlékszem, hogy azt válaszolta: Azért mert nehéz a szemeimet a szemgödrömben tartani, mert olyan gyorsak vagyunk ott! Szóval rengeteg emlékem van erről a szabadnapról. Találkoztam Sennával, aztán Mansellel, végül hazavezettem a nagyon csicsás Volkswagen Bogarammal.”