back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton behúzta a hazai versenyét, Vettel kiütötte Verstappent

Hamilton behúzta a hazai versenyét, Vettel kiütötte Verstappent

-

Lewis Hamilton győzelmével zárult a Forma-1-es Brit Nagydíj, ezzel pedig rekorder lett a brit futamok történetében.

A hazai pályán versenyző bajnoki címvédő csapattársa mellől kezdhette meg az 52 körös versenyt. A verseny elején még a finn vezette a versenyt, de ő jött ki előbb kerékcserére, míg Hamilton elnyújtotta az etapját, ami végül kifizetődött, ugyanis Anotnio Giovinazzi miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, így Hamilton gyakorlatilag nyert egy ingyen kiállást.

Ráadásul a bajnoki éllovas kemény, még Bottas közepes gumikat kapott, ami azt is jelentette, hogy a finnek még egyszer ki kell állnia új abroncsokért, mivel közepeseken rajtolt. Ez pedig mind azt eredményezte, hogy Hamilton magabiztos előnnyel nyerte meg a hazai futamát, rekordot jelentő hatodik alkalommal, ráadásul a plusz pontot jelentő leggyorsabb kör is az ő neve mellett lett. Csapattársa Bottas tette teljessé a németek kettős győzelmét.

Izgalmas napon napon van túl Charles Leclerc, aki a verseny során Gaslyval, és Verstappennel is keményen csatázott, de a safety car fázis neki is rosszul jött ki, illetve a Ferrari is hibázott a stratégia során, így emiatt a hatodik helyre esett vissza. Gaslyt viszonylag hamar megelőzte, de előtte Vettel és Verstappen vívott kemény csatát a dobogóért, aminek a vége az lett, hogy a Ferraris hátulról kiütötte a hollandot. Vettel a bokszba kényszerült, míg Verstappen két helyet veszítve tudta folytatni. Leclerc így zsinórban negyedszer állhatott dobogóra, míg Gasly beállította pályafutása legjobb eredményét ezzel a negyedik hellyel. Verstappen végül az ötödik helyen be tudta hozni a Red Bullját, míg Vettel nem szerzett pontot.

A középmezőny elején ismét a McLaren zárt, az ismét nagy felzárkózást bemutató Carlos Sainz jóvoltából, aki egy újabb hatodik helyet tudhat magáének. A futam végén keményen üldözte őt Daniel Ricciardo, de megelőzni már nem tudta a spanyolt.

Egy kiállásos taktikával végzett a nyolcadik helyen az Alfa Romeoval Kimi Räikkönen, míg egy jól időzített kerékcserével Daniil Kvyat a pontszerző kilencedik helyen futott be. Nico Hülkenberg zárta a pontszerzők sorrendjét.

Újabb rémes hétvégén van túl a Haas, ugyanis Grosjean és Magnussen már a rajt után összeakadt egymással, végül egyikük sem tudta befejezni a futamot.

Az összetettben Hamilton előnye már 39 pont csapattársa előtt, miközben a Verstappen-Vettel-Leclerc hármas között összesen 16 pont a differencia.