back to top
KezdőlapFormula 1Schumacher: Vettel elvesztheti a No.1. státuszát!

Schumacher: Vettel elvesztheti a No.1. státuszát!

-

Sebastian Vettel egyre kényelmetlenebb helyzetbe kerül a Ferraris csapattársa, Charles Leclerc miatt. Miután újra dobogóra állhatott, Leclerc csak ennyit mondott: „ez az a verseny, amelyet a Forma-1-es karrierem során eddig leginkább élveztem.”

Mindeközben a 32 éves négyszeres világbajnok Vettel ezt nem mondhatja el a saját hétvégi teljesítménye után. A németnek az első dolga volt a parc fermében odamenni Max Verstappenhez, és tőle bocsánatot kérnie, amiért felöklelte a verseny folyamán. Verstappen és Leclerc egy korábbi szakaszban ugyanakkor látványosan harcoltak egymással. Ralf Schumacher, a német Skynak dolgozó egykori Forma-1-es versenyző így értékelt:

„Két fiatal versenyző remekül harcolnak egymással, de egy öregebb erre képtelen.”

Schumacher szerint Vettelre egyre nagyobb teher kerül, és ő is úgy véli, hogy akár előbb is otthagyhatja a Ferrarit, akár úgy, hogy kirakják, vagy ő dönt úgy, hogy befejezi ezen sportot:

„Sebastiannak nagyon ügyelnie kell rá, hogy ne veszítse el a No.1. státuszát, mert már majdnem elvesztette azt. Charles egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetét.”

Lewis Hamilton a silverstone-i verseny győzteseként ugyanakkor megvédte Vettelt, még ha elég nyilvánvaló is a visszaesése. A DPA hírügynökségnek nyilatkozott:

„Egyike a sportágunk legnagyobbjainak, és csak erősebb lesz, amikor újra magára talál, ebben biztos vagyok. A remek sportemberek mint ezt teszik, és ő is egyike azoknak.”

Publikusan a Ferrari csapatvezetője, Mattia Binotto is kiáll Vettel mellett, de jelezte, hogy leül tárgyalni a szenvedő versenyzőjével:

„Sebastian hibázott, amit ő is elismer. Sajnálom, és fogok vele erről beszélni. Ugyanakkor Sebastian teljesen profi is, aki ismeri önmagát, még a hibáit is. Amit tennünk kell, hogy egy olyan autót biztosítsunk neki, amellyel megmutathatja a képességeit, olyan beállításokkal, amik inkább fekszenek neki. Az ő szemszögéből nézve annyi most a feladata, hogy ne csináljon ilyen hibákat.”