back to top
KezdőlapFormula 1Seidl: Esélyünk sincs a győzelemre a szabályváltozásokig

Seidl: Esélyünk sincs a győzelemre a szabályváltozásokig

-

Andreas Seidl szerint a McLarennek a szabályváltoztatásokig biztosan nem lesz esélye a bajnoki címre.

A német, aki a Porschétól érkezett a wokingiakhoz, egy évtizeddel ezelőtt még a BMW Forma-1-es csapatánál dolgozott. Az Auto Hebdonak adott nyilatkozatában pedig többek között a McLarenben rejlő potenciáról is beszélt.

„Ugyan közel sem akkora a költségvetésünk, mint a három élcsapatnak, ami jelentős hátrány,” – mondta a McLaren technikai guruja. „Csapatként jelen pillanatban még nem azon a szinten vagyunk, ahol valójában kellene lennünk.”

Seidl azt is elmondta, hogy száguldó cirkuszban szinte minden megváltozott egy évtized alatt. Szerinte a csapatok költségvetése jelentősen megnőtt az évek során. „A munkám után szurkolóként figyelemml követtem az F1-et,” – mesélte Seidl. „Ebből a szemszögből semmit nem változott a sportág 2009 óta.

„Az egyetlen különbség az az, hogy az él és középcsapatok költségvetése között óriási a különbség, amit nem lehet fenttartani. Ha egy hozzánk hasonló kaliberű csapat versenyképes akar lenni, akkor tömérdek mennyiségű pénzt kell invesztálnia a fejlesztésekbe. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, ugyanis ez veszélyeztetné a csapat jövőjét.”

Ebből következően Seidl támogatja a költségvetési sapka bevezetését, ami majd 2021-ben fog érvénybe lépni. „Minden csapatnak megvan a maga történelme, azonban erős irányításra van szükségünk,” – véli Seidl. A 2021-es szabályváltozások nagy hatással lesznek majd a sportág jövőjére.”