back to top
KezdőlapFormula 1Hülkenberg szerint csak módjával kellene a versenyzőknek beleszólniuk a szabályváltozásokba

Hülkenberg szerint csak módjával kellene a versenyzőknek beleszólniuk a szabályváltozásokba

-

Nico Hülkenberg úgy véli, hogy versenyzőtársainak nem feltétlenül kellene beleszólniuk a Forma-1 működésébe azzal, hogy javaslatokat tesznek a 2021-től érvénybe lépő szabálymódosításokra.

A közelmúltban Lewis Hamilton volt az első versenyző, aki csatlakozott a Liberty Mediához és az FIA-hoz a szabályokról folytatott megbeszélésen.
Ezt követően minden versenyzőt meghívtak párizsi ülésükre, melyen többek között Hülkenberg is részt vett.

„Az egy nagyon pozitív megbeszélés volt.” – mondta a német. „Jó, hogy felszólalhattunk és megpróbálhattunk segíteni a sport előbbrevitelében, hogy az vonzóbb legyen, jobb legyen a show és a jobb a termék.”

„Nagyon ígéretes is produktív volt, és remélhetőleg továbbra is segíthetünk majd. ”

Hülkenberg azonban figyelmezteti azon versenytársait, akik gyakorlatilag szabályalkotókká akarnak válni.

„Nem tudom, hogy mindig szükség van-e a több irányra, de nekünk csak visszajelzéseket kell adnunk a megfelelő pillanatban, mikor különféle javaslatok vannak a szabályokra akkor jelezhetjük, hogy nyugi srácok, ez egy kicsit őrült, vagy túl extrém.”

„A múltban a versenyzők sosem szóltak bele az F1 irányításába és szerintem most sem kellene, de azért meghallgathatnak minket.”

„Most mi vagyunk itt. Nem mindig ugyanazok a versenyzők lesznek itt, de határozottan jó, hogy a részesei lehetünk.”