back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Mick Schumacher futamot nyert a Formula 2-ben!

Mick Schumacher futamot nyert a Formula 2-ben!

-

Mick Schuamcher a hungaroringi sprintfutamon tudta megszerezni első győzelmét a Formula 2-ben. A német pilótának meg kellett dolgoznia a győzelemért, ugyanis az egész futamon védekeznie kellett Nobuharo Matsushita ellen. A harmadik helyen Sergio Sette Camara ért célba.

Mick Schumacher vasárnap, a Hungaroringen aratta első F2-es győzelmét. Ráadásul édesanyja Corinna és nővére Gina Maria is a helyszínen volt, így minden bizonnyal még nagyobb volt az öröm.

Lehet, hogy ezzel Micknek sikerültaz áttörés idén is? Tavaly a Formula 3-as bajnokságban is hasonlóan járt, viszonylag gyenge szezonkezdés után egyszer csak megtáltosodott, olyannyira, hogy sorra nyerte a versenyeket, végül pedig megnyerte a bajnokságot is.

Első F2-es győzelme minden bizonnyal sok önbizalmat ad most neki.

“Örülök, hogy végre túljutottam egy balszerencsés perióduson, és persze az is jó, hogy jelentős mennyiségű pontot gyűjtöttem.” – mondta Mick.

Nem volt pedig könnyű versenye, hiszen Matsushita komoly nyomást helyezett a vállára.

„Nem volt egyszerű. Folyamatosan próbáltam egy kicsit magam mögött tartani őt, főleg az utolsó szektorban.”

„Az első kanyar a legkönnyebb, vagy mondjuk úgy, ott volt a legnagyobb esélye Nobunak az előzésre, szóval próbáltam jól venni a kanyarkijáratot az utolsó kanyarnál, és ez elég jól működött.”

„Aztán elég közel került az egyes kanyarban, mikor DRS-t is használt, de alapvetően én próbáltam óvni a gumijaimat.”

„Próbáltam elhúzni és kívül kerülni a DRS zónán, de aztán újra a gumijaimra kellett figyelni, hogy ha Nobu megint megérkezik, ami csak idő kérdése volt, legyen még gumim. Őszintén szólva eléggé a határon voltak már az utolsó pár körben.”