back to top
Kezdőlape-MobilitySérülékenyebb lesz majd a Formula E autók elülső része a 2021/2022-es szezontól

Sérülékenyebb lesz majd a Formula E autók elülső része a 2021/2022-es szezontól

-

A Formula E vezetősége készen áll arra, hogy módosítsák a második generációs autók első részét. Az első szárnyakon fognak bevetni egy „önbüntető” megoldást a kevesebb ütközés érdekében a hetedik szezontól (2021/2022).

A második generációs autókat, ami az elektromos széria 2018/2019-es szezonjában mutatkozott be, egészen a 2021/2022-es szezon végéig fogják majd használni a csapatok. A terv része, hogy az autó karosszéria elemiet évről évre módosítják majd csakúgy, mint pár évvel ezelőtt, amikor az első generációs autó első légterelőt kapott a harmadik szezonra.

A második generációs autók első versenyein számos ütközés, kisebb kontakt volt a versenyzők között, ami miatt az FIA bevezette a „sárga lapos” figyelmeztetést, mivel az autók túl strapabíróak voltak.

A Porschéhoz átszerződő Andre Lotterer, aki korábban a DS Techeethah csapatánál versenyzett, elmondta, hogy az autókat törékenyebbé kellene tenni a tiszta versenyzés érdekében. „A hetedik szezontól egy újfajta dizájnt fogunk bevezetni. Az autó első része valamivel gyengébb lesz majd, szóval, ha a srácok ütköznek majd, akkor azzal saját magukat büntetik majd meg,” – nyilatkozta Bertrand a motorsport.com-nak.

„Azonban nem szeretnénk túlzottan hátra lépni ezen téren, ugyanis ha túlzottan sérülékenyek lesznek a szárnyak, akkor már a legkisebb ütközéseknél is teljes pályás sárga zászlót vagy biztonsági autós fázis kell elrendelni, hogy összeszedjük a letört elemeket. Ezt mindenféleképpen el szeretnénk kerülni.

„Jelenleg itt tartunk, megpróbáljuk felmérni, hogy mi számít már ütközésnek és ez alapján szeretnénk majd cselekedni. Nem tudom, hogy a gyenge a legmegfelelőbb szó erre. Az viszont nyilvánvaló, hogyha egy versenyző hátulról nekimegy a másodiknak, akkor a hátsónak el kell veszítenie az első szárnyát és ki kell állnia a boxba egy újért.

„Ha elrontod az előtted autózó versenyét, akkor a saját versenyedet is tedd tönkre – ez a cél. A dolog nehézsége az, hogy most az elöl autózónak ugyan tönkremegy a versenye, azonban aki hátul halad, annak probléma nélkül mehet tovább.”

A második generációs autó kinézete jelentősen meg fog változni az elvégzett változtatások után. A kozmetikai változtatások sokkal jelentősebbek lesznek, mint amiket az első generációs autókon végeztek anno.

Számos különböző megoldás lesz majd az új „önbüntető” első szárnyakra, amiről majd a csapatok és a Nemzetközi Automobil szövetség fog dönteni, hogy majd melyik dizájnt alkalmazzák a hetedik szezontól.

Tény, hogy ez a megoldás nem tenné kevésbé biztonságossá az autót, azonban az ütközés miatt keletkezett károk miatt a versenyzőknek ki kellene állnia a boxba, amivel rengeteg időt veszítenének el. A kiállással eltöltött idő miatt maradnának le, nem pedig az autó gyengébb teljesítménye miatt. Ez pont olyan, mint amikor a Forma-1-ben vagy bármely Formula autós kategóriában megsérül az első szárnyad és ki kell állnod a boxba egy újért.

A Formula E egyik szóvivője elmondta, hogy a második generációs autó új kinézete még mindig csak kezdetleges állapotban van.