back to top
KezdőlapExtraRio vagy Interlagos? Fittipaldi elmondta nekünk a választását

Rio vagy Interlagos? Fittipaldi elmondta nekünk a választását

-

A Forma-1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén beszélgettünk a Haas csapat tartalékversenyzőjével, aki emellett idén a DTM-ben is szerepel, miközben fiatal kora ellenére már komoly forma autós tapasztalattal rendelkezik. Az ismerős családnév pedig nem véletlen, hiszen nagyapja a korábbi kétszeres Forma-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi. Kérdeztük többek között erről is, a Haas idei teljesítményéről, illetve a brazilokat leginkább foglakoztató Rio kontra Sao Paulo kérdésről, végül pedig egy elég egyértelmű kérdést tettünk fel, végül pedig elmondta, hogy reménykedik abban, hogy ő lesz a következő brazil F1-es pilóta.

Pietro, ez az első teljes éved egy F1-es csapat tartalékpilótájaként. Milyen feladataid vannak pontosan a szezon során?

Fittipaldi: Idén a legtöbbet a szimulátorban dolgozok és tesztelek, mivel a Forma-1-ben teszttilalom van, vagyis csak korlátozott számú napokon lehet tesztelni. Általában hat napunk van erre, ilyenkor szoktam én is vezetni az autót. Amikor valami újat akarunk kipróbálni az autón például egy új aero csomagot, akkor azt a szimulátorban nézzük meg először. Az év elején együtt kellet dolgoznom a többiekkel az autó fejlesztésén, azóta pedig csütörtökönként és péntekenként a szimulátorban készítem fel az autót a versenyhétvégére. Amikor megkapom az esélyt arra, hogy teszteljem az autót -mint a barcelonai szezon előtti, illetve a bahreini és az újabb barcelonai évközi teszten – az természetesen egy nagyszerű lehetőség. Remek tapasztalat szerzések voltak ezek és igyekeztem minél több visszajelzést adni a csapatnak.

Hogyan értékeled a csapat eddigi teljesítményét?

Fittipaldi: A csapatnak voltak idén eddig nehézségei, de mostanában két eltérő aero csomagot is próbálgattunk, hogy találjunk egy jó irányt a fejlesztésekben. A teszteken az autó gyorsnak érződött, és az időmérőkön is jól teljesítettünk, hiszen Kevin és Roamain is párszor a legjobb hatba tudott kvalifikálni, de a versenytempó tekintetében van még egy kis lemaradásunk, így ezen kell mindenképp dolgoznunk.

Sokat tudsz tanulni Kevintől és Romaintól?

Fittipaldi: Igen, természetesen. Legfőképpen azt figyelem meg náluk, hogy milyen megjegyzéseket tesznek a rádión keresztül, így én is jobb visszajelzéseket tudok adni, illetve, hogy hogyan vezetik az autót, miképpen elemzik az adatokat az időmérő edzések után, az alatt azt értve, milyen volt a gumikezelésük, hol volt Kevin és Romain között a különbség, meg ilyenek.

Rengeteg típusú autót vezettél már eddig, Formula 3, Forma-1, túra autók, Formula E, IndyCar, Endurance stb. Melyik volt mind közül a legnehezebb?

Fittipaldi: A legélvezetesebb autó, amit eddig vezettem az egyértelműen a Forma-1-es, mivel rengeteg leszorítóerővel rendelkezik. De ha a legnehezebbet kellene mondanom, akkor azt mondanám, hogy az az IndyCar autók, mert rendkívül gyorsak, de nincs akkora leszorítóerejük, mindamellett elég nehezek is. Nincs bennük szervokormány, ezért fizikailag nagyon megterhelő ezeket vezetni, főleg a sok nagysebességű kanyarokból álló pályákon. Ezért sokat kell foglalkozni azzal, hogy megtanulj így kormányozni. Fizikailag egy IndyCar verseny teljesen meg tud „semmisíteni”.

Romain és Kevin az elmúlt versenyeken jó párszor ütköztek egymással, ami miatt Günther Steiner elég bosszús. Alapvetően milyen típusú csapatfőnök ő?

Fittipaldi: Günther egy nagyszerű csapatfőnök, egy nagyon őszinte ember. Bár néha nem szeretjük az igazságot, de ő mindig elmondja azt, ami egy jó dolog. Elég határozott, nem „szarozik” hanem egyből a lényegre tér. Ez szerintem rendben van, mert így mindig pontosan tudod, hogy mi a helyzet.

Brazil pilótaként muszáj kérdeznem téged a Brazil Nagydíj jövőjéről. Te személy szerint mit szeretnél jobban, egy F1-es futamot Sao Pauloban vagy Rio de Janeiróban?

Fittipaldi: Sose versenyeztem még Interlagosban, Sao Paulo-ban, ezért szeretnék lehetőséget kapni egyszer, hogy ott vezethessek egy Forma-1-es autót. Ez egy hatalmas történelemmel rendelkező pálya, ugyanakkor nagyon király lenne Rioba vinni az F1-gyet, a pálya vonalvezetése jónak tűnik. Számomra alapvetően az a legfontosabb, hogy legyen verseny Brazíliában. Pusztán csak a történelme – és semmi egyéb különlegesebb indok – miatt mondanám azt, hogy inkább Interlagosban legyen verseny.

Utolsó kérdés, ki lesz a következő brazil Forma-1-es pilóta?

Fittipaldi: Természetesen én.