back to top
KezdőlapFormula 1Van der Garde üzent Gaslynak: Mutasd meg nekik, hogy tévedtek!

Van der Garde üzent Gaslynak: Mutasd meg nekik, hogy tévedtek!

-

A korábbi Formula 1-es versenyző Giedo van der Garde kiállt Pierre Gasly mellett, miután megtudta tegnap, hogy a Red Bull lefokozta és visszadobta a Toro Rossóba a fiatal pilótát az év közepén.

A holland szerint a francia szituációja kísértetiesen hasonlít egykori helyzetére, ugyanis még anno a Caterham-nél versenyző pilóta úgy érezte, a rossz forma ellenére is, minden rendben lesz, hiszen a csapat mellette áll, ám korán rá kellett jönni arra, milyen kegyetlen világ is uralkodik a Száguldó Cirkuszban.

Gasly 12 versennyel ezelőtt csatlakozott a Red Bullba a Toro Rossotól, azonban az idő alatt, sokszor a pontszerzés is nehézséget okozott neki, nem is beszélve egy esetleges dobogós helyezésről. Csapattársa folyamatosan ott volt a legjobbak között és szállította a jobbnál-jobb eredményeket, addig a francia küszködött. Főnökei megígérték, egész évben mellette lesznek és támogatják, ám az elmúlt időszakban megelégelték a fiatal pilóta szenvedését, és lépésre szánták el magukat. Csak úgy, mint egykoron Daniil Kvyatot, őt is visszadobták, a kis csapatba, míg a tehetségesebbnek vélt ifjoncot előléptették és áthelyezték az fő alakulathoz. Akkor Max Verstappen járt jól, és bizonyította be rögtön, hogy a vezetőség nem tévedett, mikor meghozta a döntést, most pedig Alex Albonon lesz a sor, hogy meghálálja a hirtelen jött előléptetést.

,,Anno 2013-ban a félidő után nem olyanok voltak az eredményeim a Caterhem-nél amilyeneket reméltem, vagy amilyeneket a csapat elvárt. Az első évem volt a Formula 1-ben, és hamar rájöttem, hogy itt minden egy szempillantás alatt történik. Az egyik versenyen ütköztem, a másikon technikai gondjaim adódtak, és mielőtt észrevennéd, ilyenkor egy olyan nyomás alá kerülsz, amilyet még sosem tapasztaltál korábban. Azt mondogattam magamban: Ez az első éved, maradj nyugodt, már bizonyítottál a GP2-ben, el fog jönni a te időd is.” – osztotta meg egykori gondolatait van der Garde Instagramján, reflektálva a tegnapi hírekre. – ,,Aztán kaptam egy hívást a főnökömtől, akivel mindig is jó volt a kapcsolatom: ’Figyelj haver, ha elszúrod a következő versenyt repülni fogsz.’ Csönd lett, véget ért a beszélgetés, nem pánikoltam, de az addigi nyomásból hirtelen egy motivációs erő lett. A következő versenyt Spa-ban rendezték, akkor bejutottam a Q2-be és a csapatfőnök megölelt utána engem. Így működik tehát a Formula 1, de vissza az eredeti témához: együtt érzek Pierre-rel. Sose add fel haver, találj vissza a motivációdhoz, és kapd el azt a lendületet, ami a tavaly hajtott, és ha ezek megvannak, biztos vagyok benne, hogy be fogod bizonyítani mindenkinek, hogy tévedett. Mutasd meg nekik!”

View this post on Instagram

Back in 2013 my results halfway at Caterham F1 weren’t as I expected. Neither what the team expected. It was my first year in Formula One, and soon I realized how everything happened in a blink of a second. One race a crash, the other one mechanical issues and before you know it you’re under a level of pressure you’ve never experienced. “It’s only the first year, keep calm, you’ve showed it in GP2, the coin will flip your side again” is what I kept telling myself. Then the phone rang. It was my team boss, who I always had a good relationship with. “Listen mate, screw up the next race and you’re out.” Silence. End of conversation. I didn’t panic though, but turned the pressure into motivation. Next race was Spa, where I ended up in Q2, and got hugged by the team boss again. That’s F1 too. Long story short; I feel for Pierre. But never give up mate, get your confidence back and the flow you were in last year and I’m sure you can prove everyone wrong. Give ‘m hell. @pierregasly

A post shared by Giedo van der Garde (@gvandergarde) on