back to top
KezdőlapFormula 1Binotto: Nincs okunk változtatni a pilóta párosunkon

Binotto: Nincs okunk változtatni a pilóta párosunkon

-

Mattia Binotto csapatfőnök most gyakorlatilag kijelentette, hogy a Ferrari változatlan pilóta felállással fog neki vágni 2020-nak.

Rengeteg spekuláció kelt életre az elmúlt hetekben, hónapokban Sebastian Vettel jövője kapcsán, melyek nagy része azt mondta, hogy a német a gyengébb idei teljesítménye miatt az idei év végén távozhat Maranellobol és visszatérhet a Red Bullhoz.

Most azonban a csapatfőnök elmondta, hogy nem tud okot mondani arra, hogy ne vegyék figyelembe Vettel jövő évre is érvényes szerződését.

„Van két magas szintet képviselő versenyzőnk és nem látom okát annak, hogy miért is kellene változtatni bármin is. Mindkettejüknek érvényes kontraktusa van és nincs kétség afelől, hogy Vettel 2020-ban is velünk lesz. Charles pedig még csak az első évét tölti a Ferrarinál így komoly nyomás van rajta. Elkövetett ugyan néhány hibát, de mindegyikből tanul és nem fogja újra elkövetni ezeket.” – vélekedett Binotto.