back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc a precizitást tanulta eddig Vetteltől

Leclerc a precizitást tanulta eddig Vetteltől

-

A monacói Charles Leclerc az eddigi féléves karrierje során sokat tanult világbajnok csapattársától, és szépen lassan megszokta a Ferraris életet.

A monacói Leclerc egy Sauberes idény után lett a Ferrari pilótája, ahol már az elejétől kezdve kemény feladat elé állítja csapaton belül a négyszeres márkatársát Sebastian Vettelt. A német eddig csupán 24 ponttal gyűjtött többet mint a fiatal társa, és csak eggyel több dobogót tud felmutatni, viszont Leclerc két pole-pozíciót szerzett már idén, Vettel egyet sem.

Leclerc ennek apropóján meg is kapta azt a kérdést, hogy mit is tanult eddig a precíz némettől, amire így felelt:

„Ő mindent annyira precízen csinál az autóval, ez volt az amit legelsőként, már a szezon előtti teszteken megfigyeltem nála amikor hallgattam őt a mítingeken. Azt hiszem, hogy azonban vannak még területek, ahol fejlődnöm kell.” – mondta.

A 21 éves pilóta gyorsan beleszokott a Ferraris élethez, noha ez nem egyszerű és összességében elégedett az első félévével.

„Boldog vagyok amiatt, ahogy az én részemről mentek eddig a dolgok. Versenyzőként sokat fejlődtem.  Nyilván követtem el hibákat, de ezekből tanultam. A szezon kezdetén még az időmérős tempómmal szenvedtem, rengeteg erőfeszítést fektettem bele, és már néhány verseny óta sokkal jobb lett ez. A versenytempómmal nem volt gond. Egyértelmű, hogy vannak olyan területek, hol még fejlődhetek, de ez a karrierem végéig így is lesz, mindig lehet fejlődni. A megfelelő beállítások megtalálása az ahol igencsak javulnom kell, de ez a tapasztalattal együtt jár. Meg kell próbálnom jobban megérteni az autót és jobb irányba terelni a mérnököket.” – értékelt.