back to top
KezdőlapFormula 1Mario Isola szerint Vettelnek nincs különösebb problémája az abroncsokkal

Mario Isola szerint Vettelnek nincs különösebb problémája az abroncsokkal

-

Sebastian Vettel az évad első felében nem tudta megfelelően működésre bírni az abroncsokat, ami miatt szenvedett a futamokon, ezért elég kritikusan nyilatkozott a Pirelliről az utóbbi időkben. Mario Isolat is megkérdezték arról, szerinte miért szenvedhet annyit a német versenyző ezeken a gumikon, ám az olasz úgy véli, erről szó sincs, ő nem úgy látja, hogy Vettel annyira küszködne az abroncsokon.

A Pirelli szakembere szerint a négyszeres világbajnoknak nem a gumikkal gyűlik meg a baja leginkább, a probléma inkább más dolgokban keresendő.

,,Összességében az intermediate abroncsokon Németországban nagyon jól ment és azalatt a két óra alatt nagyon gyorsan változtak a körülmények. Az intermediate gumikat arra terveztük, hogy a vizes aszfalton működjenek, ha megjelennek a száraz foltok a pályán, akkor ezek az abroncsok gyorsabban fognak kopni. A verseny után átvizsgáltuk az összes gumit, igen, viseltesek voltak, de nem volt vészes az állapotuk. Ugyanezen az elven működnek az eső gumik is, ha száraz körülmények között vannak használva, egy-két szóból elkopnak. Úgy vélem az eredményeket megnézve megállapíthatjuk, hogy Sebastiannak nem volt különösebb problémája az abroncsokkal.” –nyilatkozta Isola, miközben Vettel németországi második helyét használta fel arra, hogy igazát bizonyítsa.