back to top
KezdőlapFormula 1Kubica szerint a Williams még mindig a „saját ligájában” játszik

Kubica szerint a Williams még mindig a „saját ligájában” játszik

-

Nagyon úgy néz ki, hogy Robert Kubica a Belga Nagydíjon sem fog tudni javítani az eddigi szezonban nyújtott teljesítményén.

Az első szabadedzésen még a Williams tartalékpilótája, Nicolas Latifi is jobb köridőt tudott összerakni a lengyel pilótánál. A korábbiakban beszámoltunk róla, hogy a Formula 2-ben versenyző kanadai vezethette George Russell Williamsét a Belga Nagydíj első gyakorlásán. Az időmérő edzésen pedig már a Q1-ben elfüstölt a továbbfejlesztett Mercedes motor a lengyel Williamsében, ami miatt egy mért kört sem tudott megtenni.

Kubica ezt követően a második szabadedzésen is utolsó lett, ugyanis több, mint fél másodpercet kapott a csapattárs Russelltől. „ A nyári szünet nagyon hosszú volt és nagyon pozitívan érkeztem ide Belgiumba,” – nyilatkozta a lengyel az Eleven Sportsnak.

„Azonban a szünet közben semmi sem változott meg. Nyilván dolgoznunk kell azon, hogy csökkentsük a hátrányunkat a többiekkel szemben. Nehéz bármit is tervezni abban a helyzetben, hogyha csak is kizárólag a saját ligádban versenyezhetsz.”