back to top
Kezdőlape-MobilityFormula E 2019/20: Egy versenyt törölnek, egy érkezik, és változnak a dátumok...

Formula E 2019/20: Egy versenyt törölnek, egy érkezik, és változnak a dátumok is

-

Úgy fest a helyzet, hogy a 2019-20-as Formula E bajnokság decemberi,) fordulója – melynek helyszíne eddig nem volt megnevezve – törölve lesz.

A versenynaptár véglegesítésén még dolgoznak, és bár már volt egy kiadott előzetes naptár, az várhatóan módosulni fog még, és októbert 4-én véglegesíti majd a Motorsport Világtanács.

A december 14-i FE futam törlésével elkerüli azt is, hogy az esemény egy időpontra essen a WEC Bahreini 8 órás versenyével.
Így a naptárban csak egy ütközés lesz, a március 21-i hétvégén, a WEC sebringi fordulójával.

A március 20-i FE verseny helyszíne az előzetes naptárban még nem volt megnevezve, ám az e-racing365 értesülései szerint ide a kínai Sanya térhet majd vissza. Ezen kívül még fontolóra veszik, hogy korábbra hozzák ezt a versenyhétvégét, az ütközés elkerülése érdekében.

Az Enova Holdings Ltd., a Formula E kínai regionális partnere mindeközben figyelemmel kíséri, hogyan alakul a politikai helyzet Hongkongban, ahol várhatóan februárban lesz futam.
A városban ugyanis az év elején bevezettek egy törvénymódosítást, mely lehetővé teszi a kiadatást Kínának. Ez azonban most egyelőre „lóg a levegőben”, mivel a helyi lakosság egyes csoportjai felszólaltak a demokratikus jogok nagyobb mértékű érvényesítéséért.

Az is kiderült, hogy a versenynaptárban Szöul és Berlin közé, egy májusi időponttal jó eséllyel beékelődik majd még Jakarta (Indonézia) is.

Ezzel, a korábbi, előzetes naptártól eltérően, Berlin dátuma június 20 lehet majd, melyre eddig New York volt feltüntetve, ez utóbbit azonban július 11-re tolnák.

Jakarta kormányzója, Anies Baswedan az indonéz sajtónak múlt hónapban elmondta, hogy az E-Prix rendezéshez 24,1 millió dollárra szükségeltetik, ám hangsúlyozta, hogy ez kevesebb, mint amennyi egy Forma-1-es futam rendezése lenne.

„Hadd olvassam fel a listát, egy MotoGP futam megrendezése 7-9 millió dollár, egy F1-es versenyé 29,4 millió dollár, a Formula E-é 24,1 millió dollár. Mindig vannak szükséges kiadások.” – mondta a kormányzó.

Hozzátette, hogy ezt az összeget a város regionális költségvetéséből fogják elkölteni.
A Jakarta E-Prix-t várhatóan hamarosan jóváhagyja majd a Jakartai Jogalkotási Tanács.