back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton finoman figyelmeztette Leclercet

Hamilton finoman figyelmeztette Leclercet

-

Az Osztrák Nagydíjon Charles Leclerc Max Versappennel csatázott. A holland versenyző némileg agresszív volt, össze is ért a két autó, bár senkinek „nem esett bántódása”.
A győzelmet így Verstappen elhappolta Leclerc elől, és bár egy ideig kérdéses volt, hogy Verstappen kap-e büntetést, végül nem kapott.

Az FIA hangsúlyozta is, hogy szeretnének kicsit nagyobb teret engedni a versenyzőknek, hogy a pályán, csatában dőljön el a sorrend, ne utólag, papíron.

Így aztán Leclerc levonta a következtetést, és úgy döntött, hogy ha ezek szerint megengedett, akkor ő is agresszívebb lesz a csatákban.

Ennek megvalósítását láthattuk az Olasz Nagydíjon, ahol Leclerc makacsul védte pozícióját Lewis Hamiltonnal szemben, melynek eredményeként a két autó összeért, és Hamilton le is terelődött a pályáról. A brit versenyző szerint Leclercnek járt volna a büntetés, de nem kapott, a fent említett okból.

Hamilton elmondta, hogy Leclerc a legtisztelettudóbb versenyzők közt van a mezőnyben, ugyanakkor figyelmeztette is, hogy ha akar, ő is tud agresszívebben vezetni.

„Ha ez fordítva történt volna, remélem ő is belenyugodott volna.” – mondta Hamilton.

Leclerc az esetért csak zászlós figyelmeztetést kapott, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint azonban járt volna a büntetés.

„Ha továbbra is ez lesz (zászlós figyelmeztetés), akkor több ütközést fogunk látni a jövőben.” – mondta Wolff.