back to top
KezdőlapFormula 1A Haas szaúdi befektetőkkel tárgyal a csapat eladásáról?

A Haas szaúdi befektetőkkel tárgyal a csapat eladásáról?

-

Már mindannyian azt hittük, hogy a Rich Energy és a Haas útjai teljes mértékben különváltak a szakításukat követően. Azonban az energiaitalokat forgalmazó cég nemrégiben árulta el a Twitteren, hogy az amerikai istálló szaúdi befektetőkkel tárgyal.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az amerikai istálló és korábbi főtámogatója immáron külön utakon jár és a Haas autóin már nem is láthatóak az energiaitalgyártó matricái. A felek hosszú hónapok után jutottak erre a döntésre, ugyanis számos furcsa pillanatot hozott az együttműködésük.

A Rich Energy azonban lehet, hogy elárulta az amerikai istállót az egyik közösségi média oldalukon. „Sok szerencsét kívánunk a Haasnak, hogy sikerüljön eladniuk a csapatukat a szaúdi befektetők számára. Egy remek üzlet, jó befektetés lenne a számukra,” – állt a Rich Energy Twitter posztjában.

Az viszont eléggé furcsa, hogy az amerikai istálló egyáltalán nem reagált a történtekre. A mai napon vált hivatalossá, hogy továbbra is Kevin Magnussen és Romain Grosjean lesznek majd az amerikai csapat versenyzői a 2020-as szezonban.