back to top
KezdőlapFormula 1Kubica nem akar csak szimulátorpilóta lenni

Kubica nem akar csak szimulátorpilóta lenni

-

Robert Kubica határozottan kijelentette, hogy nem akar pusztán csak szimulátorpilótaként ténykedni a Forma-1-ben.

A lengyel nemrég jelentette be, hogy az év végén elhagyja a Williamset, ezután pedig több csapat is megerősítette, hogy érdeklődne iránta tartalék- és szimulátorpilótaként.

Kubca pedig most elmondta, hogy dolgozna-e „csak” szimulátorpilótaként.

„Elég sokáig dolgoztam azért, hogy visszatérjek a legmagasabb szintre. Nem tudom elképzelni magamat egy sötét szobába zárva, ahol száz napot töltök egy évben. Nem zárom ki, hogy alkalmanként ott dolgozzak, de a komolyabbra nem állok készen.” – kezdte a rutinos pilóta.

„Első körben egy olyan helyet keresek, ahol versenyezhetek. Ez az elsődleges prioritásom. Ha szükséges ezt kombinálnom mással, akkor igent mondok, de pusztán szimulátorversenyző nem akarok lenni. Versenyezni akarok!” – jelentette ki.